A kormány százezer forintot adna a gyermeküket otthon ápoló szülőknek
Beadta törvénymódosító javaslatát az emberi erőforrások minisztere kedden, amely bevezeti a gyermekek után járó ápolási díjat, írja a HVG. Eszerint
százezer forintban maximalizálnák a gyermeküket ápolók juttatásait.
Erről egyébként Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár már beszélt korábban.
A díjra az jogosult, aki olyan vér szerinti vagy örökbefogadott gyerekről gondoskodik otthon, aki súlyos fogyatékossága miatt nem tudja saját magát ellátni. Az otthongondozás időtartama beleszámít a nyugdíjba.
A lap szerint a most beadott javaslat a "gyermekek otthongondozási díja" néven vezetné be az új támogatási formát. 2019-ben ez 100 ezer forint lenne, utána az országgyűlés a költségvetés részeként fog az összegről dönteni.
Ha valaki több gyerekről gondoskodik egyszerre, az 150 ezer forintra jogosult.
Nem kaphat viszont gyermekgondozási díjat az, akinek rendszeres pénzellátása meghaladja a 100 ezer forintot, aki napi 4 óránál többet dolgozik, vagy aki nappali képzésben vesz részt.
![Gál Ottóné 17 éves gyermekét ápolja salgótarjáni otthonukban 2018. szeptember 27-én. Az asszony két fia Little-szindrómával él és teljes ellátásra szorul. A kormány konzultációsorozatot indított az otthonápolás megbecsüléséről, célja, hogy javítsa az e tevékenységet végzők helyzetét.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2139/21390/213907/21390774_0200c3800eba125b07f90bbe1f4587e0_wm.jpg)
Az ápolási díj is nőni fog azoknál is, akik nem a gyermeküket, hanem más hozzátartozójukat látják el otthon, írja a HVG. A javaslat szerint a havidíj a költségvetésben meghatározott összeg 115 százalékára emelkedik, emelt összegű ápolási díj esetében 173 százalékra, kiemelt ápolási díjnál pedig 207 százalékra.