Hazudik a rendőrség a túlórapénzekről
![D ATI20150206022](https://kep.index.hu/1/0/2134/21348/213486/21348698_e3b4b8a678739828af5a1f6f11170ba0_wm.jpg)
További Belföld cikkek
-
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt
- Nyilvános akasztásra készült egy győri tinédzser
- Nőjogi szervezetekkel egyeztet a rendőrség a japán nő tragédiájának hatására
- Budapestre látogat kedden az izraeli elnök
- Pert nyert egy vak rab, akivel megalázóan bántak a tiszalöki börtönben
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a hatályos jogszabályoknak és belső normáknak megfelelően vezeti és irányítja az alárendeltségébe tartozó rendőri szerveket. Farkas József rendőr dandártábornok megyei rendőrfőkapitány szakmai tevékenységére (utasításaira) vonatkozó értesülései valótlanok
– írta az Index megkeresésére még október 26-án az ORFK. A rendőrséget azért kerestük meg, mert úgy értesültünk, Farkas József megyei főkapitány olyan helyzetet teremtett, hogy a túlórákat a rendőröknek lehetőleg ne pénzben, hanem szabadidőben ellentételezzék. Ez azonban ellentétes a jogszabállyal, mert a törvény szerint a rendőrök szabadon dönthetnek arról, hogy pénzben vagy szabadidőben kérik-e az ellentételezést.
Szívatják a túlórákkal a szabolcsi rendőröket
A rendőrség tagadja, hogy a pénzzel ellentételezhető túlóráknak keretet szabott volna a főkapitány, pedig vannak rá bizonyítékaink.
Miután az értesüléseink valódiságát két olyan levéllel is meg tudtuk erősíteni, amit Farkas József főkapitány írt, ezért október végén újra megkerestük az ORFK-t: fenntartja-e a rendőrség, hogy az értesüléseink valótlanok? A rendőrség válaszát azóta is várjuk.
Az azóta eltelt időszakban még több szabolcsi rendőr megerősítette az Indexnek, hogy valóban az a helyzet, amit megírtunk. Ezenfelül egy újabb dokumentumot is megszereztünk, ami alátámasztja a korábbi állításunkat.
![tulora](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2134/21347/213477/21347740_99d44ad3bf9659d704d990cf63425a68_wm.jpg)
Ezúttal egy olyan levelet teszünk közzé, amit nem Farkas József főkapitány írt, hanem neki írt egy rendőr ezredes. A levélből kiderül, hogy korábban Farkas arra utasította az ezredest, vizsgálja felül a kapitányságokra 2016-os évben vonatkozó alapjogcímes túlórákat „a jelenleg alkalmazott túlóra elrendelési gyakorlat esetleges megváltoztatása" érdekében.
A levélben az ezredes egy kimutatást is közzétett arról, hogy 2016-ban a kapitányságokon mennyi túlóra volt, és ebből mennyit ellentételeztek pénzzel, mennyit szabadidővel. Ebből kiderül, hogy abban az évben a rendőrkapitányságokon összesen 37 842 túlórát számoltak el, amelyből mindössze 2811 túlórát fizettek ki pénzben a rendőröknek, a többit szabadidővel csúsztathatták le.
Hasonló volt a helyzet a határrendészetnél is. Ott közel 12 ezer túlórából mindössze 889-et fizettek ki, a többit szabadidővel egyenlítették ki.
Önmagában ez még nem lenne bizonyíték arra, hogy a megyei főkapitány utasítása miatt lett ennyi túlóra szabadidővel és nem pénzzel ellentételezve. Csakhogy az ezredes levele úgy folytatódik, hogy az adatok azt tükrözik, „az állományilletékes parancsnokok mennyire igyekeztek betartani a pénzbeli megváltásra jelölt túlórák elrendelésére vonatkozó szabályt, illetve mennyire próbálták elkerülni az ilyen elrendeléseket”. Az ezredes szó szerint felhívja Farkas figyelmét arra, hogy „lényeges mennyiségbeli különbségek vannak a pénzbeli, illetve a szabadidős megváltásra elrendelt túlórák között”.
Magyarán: a rendőrök a törvény szerint választhatnának, hogy pénzzel vagy szabadidővel akarják-e kiváltani a keletkezett túlórákat, ám a megyei rendőrkapitány utasításai miatt a gyakorlatban ezt nem tehetik meg.
![Lovas járőrök a Nyíregyházához közeli Rókabokban 2014. február 11-én.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2134/21348/213487/21348752_85470706f1d9c9b230b03b3f1708e473_wm.jpg)
Úgy tudjuk, a legutóbbi cikkünk megjelenése után a megyei rendőrkapitány egy vezetőknek tartott állományülésen azt állította, cikkünk csúsztat. És bár
az ORFK is azt állítja, hogy értesüléseink valótlanok, a bizonyító erejű dokumentumokra semmilyen érdemi reakció nem érkezett.
Korábban megírtuk, hogy a májusban távozó országos rendőrfőnök utolsó hivatali idejében is azért lobbizott, hogy jövő év januárjától ne szűnjön meg a rendőrök túlórapénze. A birtokunkba került előterjesztés állítólag Orbán Viktornál megbukott.
Végül azonban úgy tűnik, hogy ez a rendszer még 2023-ig biztosan megmarad, miután a Fidesz engedett egy szocialista javaslatnak. De az engedékenység mögött racionális okok húzódnak: félő ugyanis, hogy ha a túlóra után nem járna pluszpénz, leszerelési hullám kezdődne a rendőrségnél, és a szervezet gyakorlatilag szétesne.
(Borítókép: A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság új autóinak átadása Nyírbátorban 2015. február 6-án. – fotó: Balázs Attila / MTI)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a rákosrendezői közlekedésfejlesztési vállalásokból
A főpolgármester azt írta, a fejlesztések többe kerülnek, mint a rendbetétel.
február 8., 18:51
- Belföld
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt
Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.
17 perce
- Belföld
Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Végére ért a tavaly óta húzódó ügy.
február 9., 09:41
- Mindeközben
Kilenc sikertelen lombikgprogram után babát vár a magyar szépségkirálynő: „Higgyetek a csodákban! Léteznek!”
59 perce
- Mindeközben
Pár perc alatt befalta az egykori fitneszmodell Anglia legnagyobb reggeli tálját, majd olyat tett, amire senki sem számított
2 órája
- Belföld
A nézetkülönbség ellenére az antifa tüntetők és a kitörés-emléktúra résztvevői is békésen demonstráltak
A rendőrség nagy erőkkel biztosította a helyszíneket.
február 8., 19:12
- Belföld
Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek
A Demokratikus Koalíció a Belügyminisztériumhoz fordul az ügyben.
február 8., 18:00
- Belföld
Csípős hajnal után kellemes, az évszakhoz képest enyhe idővel ér véget a hét
A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.
február 9., 06:10
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja
Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.
3 órája
- Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat
A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.
3 órája
- Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa
Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.
5 órája
- Belföld
Edmond hónapok óta egy holland kórházban fekszik, a biztosító mégsem segít
A férfiról a szerződés aláírása után két héttel derült ki, hogy súlyos daganatos megbetegedésben szenved.
február 9., 13:14
- Mindeközben
A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs fergeteges választ adott arra, visszatérne-e az új Harry Potter-sorozatban
6 órája
- Belföld
A MOHU szerint az általuk kifizetett pénzből nem lesz Rákosrendező, a főváros állítja, majd kigazdálkodják
A főváros szerint majd kigazdálkodják a különbözetet.
február 8., 15:21
- Belföld
Lecsapott egy fesztiválra a NAV, milliókra büntették az árusokat
Próbavásárlással indult, átfogó ellenőrzés lett a vége.
február 9., 10:22
- Belföld
Vitézy Dávid: A MOHU-tól származó pénzből veszi meg Rákosrendezőt a főváros
Az első két részletre van keret, a harmadik részletet meg úgyis csak 2039-ig kell befizetnie Budapestnek.
február 8., 08:02
- Belföld
Miért csúfolták a farsang végén a pártában maradt lányokat a kikosarazott legények?
A szokásokról, jelentőségéről, történelmi és néprajzi beágyazottságáról Porogi András történész beszél.
február 9., 12:29
- Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző
Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.
6 órája
- Belföld
Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról
Azt is megindokolták, miért döntöttek így.
február 8., 07:03
- Belföld
Vitézy Dávid elárulta, hogyan lenne rendezhető Rákosrendező vételárának első fele
A frakcióvezető szerint a pénz megvan, már csak a kormánynak és a fővárosnak kell együttműködnie.
február 9., 12:27
- Belföld
Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat
Napközben 3 és 9 fok közti idő valószínű.
február 8., 06:13
- Címlapon
„Ez egy nyilvános korbácsolás volt” – örömködik Vlagyimir Putyin televíziója az amerikai alelnök beszédén
10 órája
- Címlapon
Épp csak beléptünk az ajtón, és egy T-rex üvöltött az arcunkba
Most kiderül, mit rontottak el a Jurassic Parkban.
2 órája
- Címlapon
Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról
A katolikus egyházfő közelgő programjait lemondták.
6 órája
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Belföld
Elárulták a magyarok, hogy milyen hatást várnak az Oroszország elleni szankcióktól
Reprezentatív felmérés készült az orosz–ukrán háború várható alakulásáról.
február 8., 12:29
- Belföld
Nagy Péter nemcsak a tűzifát és ivóvizet, hanem a szakállat és bajuszt is megadóztatta
Ma háromszáz éve, 1725. február 8-án halt meg Oroszország egyik legjelentősebb uralkodója, aki több mint negyven éven át vezette a birodalmát.
február 8., 14:10
- Belföld
Új légitársasággal bővül a Budapest Airport menetrendje
Érkezik a SCAT Airlines.
február 8., 13:10
- Belföld
Különleges rendszámok kerülnek forgalomba Magyarországon
Már a színük is megvan.
február 8., 11:20
- Belföld
Fokozott a rendőri jelenlét a fővárosban, több tüntetést is szombaton tartanak
Mutatjuk, hol lesz forgalomkorlátozás.
február 8., 13:41
- Címlapon
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.
54 perce
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40