Országos tüntetést hirdetnek a szakszervezetek a túlóratörvény miatt

2018.11.27. 21:46

December 8-ára országos demonstrációt hirdetett a Magyar Szakszervezeti Szövetség, hogy megmutassák, elegük van a jogalkotási folyamatból, derült ki az ATV Híradóból.

Kapcsolódó
Túlórázni nem legális így, de kell a pénz

Túlórázni nem legális így, de kell a pénz

Nem találnak a cégek új munkaerőt, ezért inkább kizsigerelik a dolgozóikat, trükköznek, és néha még a bírságot is bevállalják. Van, aki a pluszpénz miatt még örül is ennek, mások inkább lelépnek.

Szerintük a két kormánypárti képviselő, Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf javaslata teljesen elfogadhatatlan és saját választóik ellen hozott, mert ha az Országgyűlés elfogadná a törvénymódosítást, akkor a munkaadók kedvük szerint kötelezhetnék a munkavállalókat túlmunkára, és lehet, hogy csak két-három év múlva fizetnének nekik.

A fideszes javaslat a munka törvénykönyvének módosításával a jelenlegi 250 óráról 400 órára növelné az egy évben elrendelhető rendkívüli munkaidő maximális mértékét. Ráadásul a mostani egy év helyett három év lenne az az időszak, amelyen belül a cégeknek el kellene számolniuk a túlórák díjával és a szabadnapokkal az alkalmazottaik felé.

Kapcsolódó
250 helyett 400 órát túlóráztathatnának a cégek évente

250 helyett 400 órát túlóráztathatnának a cégek évente

A szakszervezet szerint ez elfogadhatatlan.

Leegyszerűsítve tehát a munkavállalók számára több túlórát írhatna elő a főnök, és mindezért ugyan több pénzt kapnának a túlórázók, de nem kellene évente összesítést készíteni a túlórákról és a szabadnapokról.

A javaslatot kedden kezdte tárgyalni a parlament. A vita indulatos ellenzékkel és végig a laptopját bámuló – az LMP-s Csárdi Antal szerint tetrist játszó – Kósa Lajossal zajlott.

A javaslat egyik és egyetlen megjelent ötletgazdája, Kósa Lajos kedd este a parlamentben azt mondta, ezzel a javaslattal csak a gazdaságot akarják erősíteni, ezzel együtt pedig a foglalkoztatottságot. "Ha valaki armageddont, bérrabszolgaságot, kizsákmányolást vizionál", az szerinte értelmetlen. Nagy nevetést váltott ki az ellenzékből, amikor Kósa javaslatának támogatását kérte.

Kapcsolódó
A Fideszben egyszer már megfúrták a 400 órás túlórát

A Fideszben egyszer már megfúrták a 400 órás túlórát

Rabszolgatörvénynek és életellenesnek tartják az ellenzők a munkaügyi szabályok Kósa Lajos által javasolt módosítását. Az ötlet, ami egyáltalán nem új a Fideszben, sok ezer embert érinthet.

Ez a javaslat "rabszolgatörvény"

Kósa után az ellenzék felszólalói következtek. 

Pintér Tamás a Jobbikból úgy reagált a javaslatra, ha ezt megszavazzák, akkor az átlagos dolgozó kevesebbet lehet majd a családjával, túldolgozza magát, amibe fizikailag is belebetegedhet.

Igaz, hogy 2018-ban véget ér a családok éve, de arra senki nem számított, hogy 2019. a családok elleni év lesz.

Pintér szerint nem a munkaórát kellene emelni, hanem a munkabért, és így talán a külföldön dolgozó magyarok is hazajönnének, és megszűnne a munkaerőhiány. Azt is felajánlotta Kósának és a javaslat másik ötletgazdájának, Szatmáry Kristófnak, hogy álljanak be a gyárakba minimálbérért dolgozni, és talán így megtapasztalják, javaslatuk mennyire van a munkavállalók mellett.

Majd az MSZP-s Harangozó Tamás vonta kérdőre Kósát:

Nem szégyellik magukat? 400 órás túlmunka? Akár havi egy nap szabadság? Mondják maguk? A milliárdosokkal röpködő miniszterelnökükkel?

A szintén MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó rögtön azzal kezdte, nem fogja "urazni" Kósát, mert nem érdemes rá. Felhívta rá a figyelmet, hogy összesen "négy parlamenti fideszes képviselő tartózkodik itt a 133-ból", így tehát – ahogy a vita alatt később még többen is fogalmaztak – kedd este

a Fideszből négyen túlóráznak.

Egy órával később egyébként mindössze ketten maradtak.

Ezután indulatosan olvasott fel a családok évéről szóló szórólapból, ahogy fogalmazott, "ezt a szennyet", amiben arról írnak, hogy mindenkinek joga van arra, hogy szerető családban nevelkedhessen, amivel most teljesen szembe megy ez a javaslat.

Az LMP-s Csárdi Antal felhívta a figyelmet Szatmáry Kristóf távollétére, mint mondta: "gondolom, az online pénztárgépét javítja".

Csárdi kicsit matekozott: "Egy évben 52 hét van, amíg a kétharmad másképp nem dönt", majd a számokból kijött, hogy a túlóra mindenképp heti plusz egy napot (tehát hétből hatot) jelenti, amiért még csak a fizetést sem kapják meg, csak három évvel később.

Képviselő úr, ha ön az ehavi tiszteletdíját 2021 novemberében kapná meg, azért elhúzná a száját, nem?

– szegezte Kósának a kérdést.

Szél Bernadett független képviselő keddi dél körül tartott sajtótájékoztatóján melegített az esti parlamenti vitára: összekötözött kezekkel tiltakozott – ahogy fogalmazott – a "rabszolgamunka" ellen, és azt mondta, kedd este a parlamentben jön a folytatás. 

Ígéretét többé-kevésbé beváltotta: bár a kötél otthon maradt, az indulatos felszólalás folyatódott: hevesen arra kérte Kósát, nézzen végre fel a gépéből, ha már "a nevét adta ehhez a szörnyszülötthöz". Kósa nagy tapsot kapott, amikor végre egy pillanatra felnézett, majd rögtön vissza is temetkezett a laptopjába.

Kapcsolódó
Megnéztük Kósa anyjának BMW-ket lízingelő sertéstelepét

Megnéztük Kósa anyjának BMW-ket lízingelő sertéstelepét

A disznókat közpénzmilliókból hizlaló telep körül nem találtuk a BMW-ket, és nem is örültek nekünk, amikor kérdezősködtünk.

Szél szerint az emberek nettó fizetését kell emelni, "mert abból tudnak tejet venni, kenyeret venni, sertést venni", utalt utóbbival Kósa anyjának sertéstelepére.

Arra kérte az ellenzéket – ahogy utána a független Volner János is –, hogy ha ez a javaslat átmegy, forduljanak együtt az Alkotmánybírósághoz, ha ez sem vezet eredményre, akkor az Alapvető Jogok Biztosához.