Milyen iskolába vigyük a gyereket?

GettyImages-490747559

Az Index megbízásából a szülők között végzett közvélemény-kutatást a Závecz Research (ZRI). Az elmúlt évek egyik legfelkapottabb témája itthon az oktatás helyzete, különösen a magyar diákok nemzetközi összehasonlításban romló teljesítménye szokott nagy politikai visszhangot kiváltani.

A felmérésben arra voltunk kíváncsiak, mennyire elégedettek a szülők a gyerekük általános, illetve középiskolájával, elgondolkodtak-e azon, hogy elvigyék a gyereküket alapítványi vagy egyházi intézménybe.

A szülőknek 1-től 5-ig terjedő skálán kellett osztályozniuk, mennyire elégedettek azzal az iskolával, ahová a gyerekük jár. A 400 megkérdezett elégedettségi szintje 3,99, ami elég magas értéknek számít. Főleg azzal együtt, hogy közel 70 százalék adott 5-ös vagy 4-es osztályzatot. Markáns eltérés mutatkozik az elégedettség a szülő iskolai végzettsége szerint.

Minél magasabb a szülő végzettsége, annál jobb iskolába viszi (tudja vinni) a gyerekét, amivel aztán elégedett is.

A főiskolai vagy egyetemi diplomával rendelkezők elégedettségi szintje 4,3, ugyanez a nyolc osztályt végzetteknél 3,3.

Külön bontásban vizsgálva az általános és a középiskolákat, az látszik, hogy a szülők valamivel elégedettebbek a gyermekük középiskolájával (5-ből 4,16), de az általános iskolák is jó osztályzatot kaptak az értékelésük alapján (5-ből 3,9).

Ha fenntartó szerint nézzük, akkor a szülők szinte maradéktalanul elégedettek a magániskolájukkal (4,6), de az állami iskolák sem értek el rossz eredményt (3,87). Az egyházi iskolák értékelése közelít a magánhoz (4,4), ehhez azonban érdemes hozzávenni, hogy tanulmányok szerint az egyházi iskolák vagy nagyon szegény településeken működnek, ahol nincs más iskola, így örülhet a szülő, ha egyáltalán tudja hová járatni a gyerekét, vagy kifejezetten magas státuszú diákokat várnak.

218 ezer forintot fizetnének egy tanévért

Arra is kíváncsiak voltunk, mivel elégedetlenek a szülők az iskolájukban. A legtöbbször említett problémák sorrendben: a többi gyerek magatartása, nagyon le vannak terhelve a gyerekek, nem elég magas színvonalú az oktatás. Az összes megkérdezetthez képest egyébként kevés szülőnek volt ezekkel problémája.

A megkérdezettek 18,6 százaléka mondta azt, hogy elgondolkodott már azon, hogy államiból átviszi a gyerekét magániskolába. Ezeknek a szülőknek a döntő többsége csak azért nem magániskolába járatja a gyerekét, mert nem engedheti meg magának. Ez a válaszlehetőség 5-ös skálán 4,5-es átlagot kapott. Az összes szülő ötöde gondolja egyébként úgy, hogy beleférne a családi költségvetésbe a magániskola.

Jelentős eltérés mutatkozik abban is, hogy kiknek jut egyáltalán eszébe, hogy magániskolába vigyék a gyereküket. Azok között, akik elgondolkodtak egyáltalán a lehetőségen 25,5 százalék Budapesten és 26 százalék megyeszékhelyen él.

A ZRI arra is rákérdezett a szülőknél, hogy mennyit lennének hajlandóak fizetni egy teljes tanévre azért, hogy a gyerek magániskolába járjon. A válaszok átlaga 218 ezer forint, ami ugyan első hallásra nem kis összeg, de valójában meg sem közelíti a magániskolába járás költségét. Kutatások szerint ma Magyarországon nagyjából 50-150 ezer forint között mozog a magániskolai tandíj egy hónapra.

(Közreműködött: Munk Veronika) 

(Borítókép: Sean Gallup / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

A MOMSZ a lakosság segítségét kéri, hogy bajtársaik napi egyszeri melegélelmezését megoldják.

47 perce

  • Belföld
Egy lesújtó felmérés szerint szinte bárki kapható céges bűncselekmény elkövetésére

Egy lesújtó felmérés szerint szinte bárki kapható céges bűncselekmény elkövetésére

A megkérdezettek szerint szigorúbb szabályozás, hatósági ellenőrzés és átláthatóság kellene.

február 5., 12:24

  • Belföld
Majka is beindult, sínre kerül a hétgyermekes ózdi munkanélküli és családja élete

Majka is beindult, sínre kerül a hétgyermekes ózdi munkanélküli és családja élete

Összegyűlt a pénz a kaucióra, szombaton Vácon munkába áll az Index riportjából megismert családapa.

február 5., 13:57

  • Belföld
Újságírókat vetetne őrizetbe Magyar Péter

Újságírókat vetetne őrizetbe Magyar Péter

A Tisza Párt vezetője szerint alaptalan vádakkal illették a Tisza-szigetek vezetőjét, Farkas Dezsőt.

február 5., 12:27

  • Belföld
Tüntetést szervez a Magyar Orvosi Kamara március 8-ára

Tüntetést szervez a Magyar Orvosi Kamara március 8-ára

Pártpolitikusok részvétele nélkül akarják megvalósítani a rendezvényt.

február 5., 12:24

  • Belföld
Bocsánatot kérnek a magyar rendőrök a meggyilkolt japán anya ügyében folytatott kommunikációjukért

Bocsánatot kérnek a magyar rendőrök a meggyilkolt japán anya ügyében folytatott kommunikációjukért

Az országos rendőrfőkapitány vizsgálatot rendelt el az ügyben.

február 5., 13:30

  • Belföld
Kocsis Máténak jólesik Vadai Ágnes aggódása, de tisztázta a helyzetet

Kocsis Máténak jólesik Vadai Ágnes aggódása, de tisztázta a helyzetet

A Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén elhangzottak szolgáltatják a témát.

február 5., 11:43

  • Belföld
Összeült a kormány, az egyik döntést már be is jelentették

Összeült a kormány, az egyik döntést már be is jelentették

Orbán Viktorék munkában.

február 5., 14:04

  • Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Decemberben még megtagadta a vallomástételt.

1 órája

  • Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.

2 órája

  • Címlapon
Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

A főpolgármester szerint a rákosrendezői terület kitakarítása nem lesz kis feladat.

2 órája

  • Belföld
Folytatódik a kellemes időjárás, van, ahol még 10 fok is lehet

Folytatódik a kellemes időjárás, van, ahol még 10 fok is lehet

A frontra érzékenyeknek is jó napjuk lesz.

február 5., 06:20

  • Belföld
Megszólalt az egyik bicskei áldozat: Nyílt titok volt köztünk, hogy János bácsi kivel mit csinál

Megszólalt az egyik bicskei áldozat: Nyílt titok volt köztünk, hogy János bácsi kivel mit csinál

Később a börtönben futott össze a volt igazgatóval.

február 5., 14:45

  • Belföld
Orbán Balázs: Nincs pénzügyi akadálya annak, hogy megszüntessük a kórházi várólistákat

Orbán Balázs: Nincs pénzügyi akadálya annak, hogy megszüntessük a kórházi várólistákat

A miniszterelnök politikai igazgatója a MÁV helyzetéről és a gyermekvédelemről is beszélt.

február 5., 10:43

  • Belföld
Ezektől a tévhitektől féltek a legtöbben a Covid–19-oltások beadatásakor

Ezektől a tévhitektől féltek a legtöbben a Covid–19-oltások beadatásakor

A válaszadók négy százaléka egyenesen azt gondolta, hogy a vakcina halált okoz.

február 5., 10:06

  • Belföld
Tuzson Bence az igazságszolgáltatásban látott feszültségről: Ez nem egy westernfilm

Tuzson Bence az igazságszolgáltatásban látott feszültségről: Ez nem egy westernfilm

Interjú az igazságügyi miniszterrel.

február 5., 09:06

  • Belföld
Fontos határidőre figyelmezteti az érettségizőket az Oktatási Hivatal

Fontos határidőre figyelmezteti az érettségizőket az Oktatási Hivatal

Február 17-ig lehet jelentkezni.

február 5., 11:01

  • Belföld
A rendőrség egy héten át tartó, fokozott ellenőrzést rendelt el Budapesten

A rendőrség egy héten át tartó, fokozott ellenőrzést rendelt el Budapesten

A BRFK az Indexnek megerősítette, hogy a kitörés napjával függ össze az intézkedés.

február 5., 07:12

  • Címlapon
Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt

Virth Balázs alaposan felhúzta magát.

7 órája

  • Címlapon
Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal

Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal

Az amerikai elnök szerint azonnali béketárgyalások kezdődhetnek.

4 órája

  • Címlapon
Vigyázzon, csalók kereshetik meg az MVM Next nevében

Vigyázzon, csalók kereshetik meg az MVM Next nevében

Nem létező pénzvisszatérítésről kaphatnak értesítést az érintettek.

2 órája

  • Címlapon
Orbán Viktor elhagyta Magyarországot, „egy amerikai nagyágyúhoz” utazik

Orbán Viktor elhagyta Magyarországot, „egy amerikai nagyágyúhoz” utazik

A miniszterelnök rögtön azután indult, hogy találkozott Alice Weidellel.

6 órája

  • Belföld
Vonat elé hajtott szolgálati autójával egy rendőr, vádat emeltek ellene

Vonat elé hajtott szolgálati autójával egy rendőr, vádat emeltek ellene

Pénzbüntetés kiszabása mellett vezetéstől való eltiltást is indítványoztak az elkövetővel szemben.

február 5., 12:51

  • Belföld
Elektronikus cigaretták ezreit foglalta le a NAV, várják a címzettek jelentkezését

Elektronikus cigaretták ezreit foglalta le a NAV, várják a címzettek jelentkezését

A postai csomagokba rejtett dohánytermékek értéke meghaladja az 58 millió forintot.

február 5., 08:34

  • Belföld
Kiugrott a panellakása ablakán egy ember Szegeden

Kiugrott a panellakása ablakán egy ember Szegeden

A rendőrség vizsgálatot indított.

február 5., 11:22

  • Belföld
Vádat emeltek az autószalont kirabolni próbáló férfi ellen

Vádat emeltek az autószalont kirabolni próbáló férfi ellen

2022 decemberében támadt az üzletvezetőre.

február 5., 10:41

Neked ajánlott