Megerősítette a honvédelmi minisztérium az újabb Falcon 7x beszerzését

2018.12.07. 15:30

Ahogy a Zoom.hu alapján megírtuk, miután idén több repülőgépet is vett a honvédség - februárban két Airbus A319-es érkezett a kecskeméti katonai repülőtérre, majd nyáron kiegészült a flotta egy Dassault Falcon 7X-szel -, és miután az arra vonatkozó kérdésekre, hogy utóbbiból többet is vett-e a HM egyszer sem válaszolt a minisztérium, most a lap megtalálta a második Falcon 7X-et is. Hozzátették, ez a másik Falcon katonai lastromjeléhez képest HA-LKX polgári lajstromjellel szerepel a nyilvántartásban. A tulajdonosaként pedig a HM leánycége, a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. van feltüntetve.

Egy nappal a cikk után közleményt adott ki a Honvédelmi Minisztérium, amiben azt írják: "egy újabb repülőgéppel bővült a Magyar Honvédség légi szállítóképessége: egy Dassault Falcon 7X katonai könnyű többcélú szállító repülőgéppel (...) ezzel a honvédség légiflottája a nemrégiben beszerzett A319-es csapatszállító repülőgépekkel és a meglévő Falcon repülőgéppel együtt immáron négy korszerű, modern repülőgéppel rendelkezik."

A HM ugyan újságírói kérdésekre nem képes válaszolni, hiszen a lap is írta, korábban feltettek a második Falconnal kapcsolatban kérdéseket, de nem kaptak választ, most egy közleményben mégis megerősíti a második gép beszerzését. A közleményt azzal egészítik ki, hogy "nem ez az első alkalom, hogy politikai hisztériakeltés zajlik a repülőgép beszerzések kapcsán. A Honvédelmi Minisztérium csak azt hajtja végre, amiről a honvédelmi és rendészeti bizottság előtt is beszámolt és amire ugyanitt engedélyt is kapott. A kormány célja mindig is világos volt: ütemezett módon növeljük a honvédség szállítási kapacitását."

A géppel kapcsolatban, ahogy a másik Falconnál is elmondták, hozzáteszik: "ez a géptípus egy úgynevezett könnyű kategóriába tartozó, többcélú személyszállító repülőgép. A most beszerzett repülőeszköz további moduláris rendszerek beépítési lehetőségével alkalmassá tehető légi vezetési pont kialakítására és működtetésére is. Ilyen képességgel eddig soha nem rendelkezett a haderő." 

A közlemény nem tér ki a gép lajstromjelére.