Hatalmas nagyra nőtt a soroksári nő meggyilkolásával gyanúsított férfi
R. Szilvesztert Gyurik Krisztina megerőszakolásával és meggyilkolásával gyanúsítják. A nőt 2013-ban ölte meg a férfi, miközben a nő a soroksári háza közelében kocogott. A gyilkost sokáig nem találták, mert mint kiderült, a gyilkosság után egy héttel egy siófoki betörés miatt elkapták, és börtönre ítélték.
Most, amikor az ötéves büntetéséből kiszabadult, csak néhány másodpercig tartott a szabadsága, a börtön kapujában ugyanis már az említett ügyben azonnal letartóztatták, írja a Blikk. A férfit pénteken délben állították elő a Budai Központi Kerületi Bíróság, egyhónapos letartóztatásba helyezték az ügyben.
R. szerdán jöhetett ki a börtönből. "Védencem őrizetbe vétele eddig nem történhetett meg, mivel jogerős börtönbüntetését töltötte. Most azonban, hogy az egyik eljárás véget ért, elkezdődhetett a másik. Jelenleg egy rendőrségi fogdán van, letartóztatásáról hamarosan dönt a nyomozási bíró", mondta a lapnak Lichy József,a férfi védőügyvédje.
Mint kiderült, azért sem találhatták meg ezidáig R. Szilvesztert, mert öt éve nem vettek tőle DNS-t, helymeghatározást segítő és ezzel bizonyítékkal szolgáló telefonja is megőrzésre a börtön raktárába került, ezt szintén nem ellenőrizték. A férfi tagadja a gyilkosságot, de vallomást nem tett.