Huba
16 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

Nem számíthattak a törvény embereire a képviselők

DSC 0931
2018.12.18. 15:11
A jegyző azonnal a helyszínre rohant és határozatot hozott, miközben a rendőrség, hiába kérték, nem lépett semmit, noha intézkedési kötelezettsége lenne - ez a két dolog érzékelteti a legjobban, hogy vakvágányon van, aki a jogszerűséget próbálja tetten érni, amikor az MTVA épületében hétfőn lezajlott eseményeket értékeli.

Túl vagyunk a jogon 

- mondta az ATV stúdiójában a műsorvezető kérdésére Kádár András ügyvéd, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke. A téma az MTVA épületében lezajlott hétfői, botrányos eseménysor volt, a kérdés pedig az: ki sértett jogszabályt? Az ellenzéki képviselők vagy az őket mozgásukban akadályozó, majd az épületből erőszakkal kidobó fegyveres biztonsági őrség tagjai?

A kormányzat és azon keresztül kormányzati propaganda, köztük az MTVA vezetése azt állítja, hogy a képviselők túlterjeszkedtek a mandátumukon, ezért jogszerűen és okkal dobták ki őket az épületből. Hogy ez valóban így volt-e, azt már tegnap egy véleménycikkben alaposan kivesézte Tordai Csaba ügyvéd-alkotmányjogász. Röviden: nem.

Az MTVA hétfői közleménye szerint ők mindenben biztosították azokat a jogokat, amelyek az országgyűlési és európai parlamenti képviselőket megilleti, de a képviselők szerintük meg akarták szakítani a közmédia adásait, át akarták venni a stúdiók feletti irányítást. Ennek a célnak az elérése érdekében erőszakot alkalmaztak, intézkedésre kényszerítették az épület védelmét ellátó biztonsági szolgálatot - írták. 

A képviselők a Facebookon élőben közvetítették, hogy mit csinálnak az épületben. Ezekből a felvételekből is kiderül, hogy már vasárnap estétől beszélni szerettek volna egy vezetővel, de ezzel hiába próbálkoztak. Többször beszéltek arról a közvetítések során, hogy a petíciót akarják felolvasni, nem akarnak rendbontást, pláne nem erőszakot, csak szeretnének egy felelős vezetővel beszélni. Amikor azonban velük szemben alkalmaztak erőszakot az őrség tagjai, hiába hívták ki a rendőrséget, a rendőrség nem lépett semmit. A Helsinki Bizottság szerint azzal, hogy a rendőrök nem tettek semmit Hadházy Ákos védelme érdekében, akár bűncselekményt is elkövethettek. 

A jogvédő szervezet ezt arra alapozza, hogy Hadházy a helyszínen jelen lévő rendőrtől - videofelvétellel bizonyítottan - intézkedést kért olyan cselekmények miatt, amelyek felvetik a hivatalos személy elleni erőszak és kényszerítés, de akár a testi sértés vagy tettleges becsületsértés gyanúját is. 

A rendőrnek ilyenkor intézkedési kötelezettsége van.

A rendőrségi törvény világosan fogalmaz: "a rendőr jogkörében eljárva köteles intézkedni vagy intézkedést kezdeményezni, ha a közbiztonságot, a közrendet vagy az államhatár rendjét sértő vagy veszélyeztető tényt, körülményt vagy cselekményt észlel, illetve ilyet a tudomására hoznak. Ez a kötelezettség a rendőrt halaszthatatlan esetben szolgálaton kívül is terheli, feltéve, hogy az intézkedés szükségességének időpontjában intézkedésre alkalmas állapotban van." 

Ahogy hétfőn már megírtuk, életszerűtlen, hogy a fegyveres őrség ne vette volna fel a kapcsolatot a rendőrséggel vagy a Belügyminisztériummal. A fegyveres biztonsági őrökre (FBŐ) nem ugyanaz a törvény vonatkozik, mint a fegyveres vagyonőrökre. Az FBŐ-s őrök olyan létesítmények védelmét látják el, amelyek egy állam működése szempontjából létfontosságúak. Ilyen az MTVA épülete mellett több más létesítmény is a fővárosban, például a Fővárosi Vízművek, az Antenna Hungária, a Budapesti Történeti Múzeum. 

Az MTVA fegyveres biztonsági őrségét a BRFK felügyeli és ellenőrzi, már csak ezért is együttműködés van a rendőrség és az őrség között. De ami ennél is lényegesebb, hogy nem az őrség diktál a rendőrségnek. Ha például a fegyveres őrség kényszerintézkedést alkalmaz valakivel szemben, akkor feltartóztathatja, amíg a rendőrök meg nem érkeznek. Azon túl, hogy parlamenti képviselővel szemben amúgy nem alkalmazhattak volna erőszakot, az FBŐ nem teheti meg, hogy nem engedi be a rendőröket az épületbe. 

A rendőrség tehát nem csinált semmit, miközben videófelvételek bizonyítják, hogy a délelőtt folyamán a képviselők többször is segítséget kértek. A Helsinki Bizottság szerint ez felveti a kötelességszegés szolgálatban bűncselekményének gyanúját, ezért az érintettek ellen büntetőeljárást kell indítani. Ráadásul mivel a rendőrök látták, amikor erőszakkal kidobták Hadházy képviselőt, ezért hivatalból kellett volna eljárniuk, nem is kellett volna hozzá senkinek a kérése.

De nemcsak a rendőrök tétlensége figyelemreméltó, hanem az is, mennyire gyorsan intézkedett Óbuda jegyzője.

Önmagában már az is különös, hogy noha MTVA álláspontja szerint a képviselők veszélyeztették az MTVA működését, ennek ellenére a fegyveres őrségük be sem engedte a rendőröket, hiába kérték ezt maguk a képviselők is többször. Ehelyett Papp Dániel MTVA-vezér Óbuda jegyzőjéhez fordult segítségért. Azaz közigazgatási ügyet csináltak valamiből, ami álláspontjuk szerint közbiztonsági kérdés. Márpedig ha közbiztonsági kérdés, akkor miért a jegyzőt hívták segítségül? A kérdés természetesen költői. 

Az, hogy a jegyző egy birtokvédelmi ügyben azonnal a helyszínre megy és már ott a helyszínen határozatot is hoz, jogszerűnek ugyan jogszerű, de a magyar viszonyokat ismerve teljesen szokatlan. Az ilyen eljárások sokáig el szoktak húzódni, és ahogy Kádár András is fogalmazott az ATV műsorában, az "ügyvédek álma" az, ha a jegyző ilyen példátlan gyorsasággal intézkedik, egy-egy ilyen eljárás ugyanis hetekig, és ha bíróságra kerül, évekig elhúzódik. Az pedig már egy másik kérdés, hogy a jegyzői határozat megalapozott volt-e, mivel képviselőkre vonatkozó törvény szerint ugyanis a képviselők jogszerűen tartózkodtak az épületben. 

Borítókép: Hadházy Ákost az MTVA biztonsági őrei kidobták a Kunigunda utcai épületből 2018. december 17-én. Fotó: Bődey János / Index.