Emília
18 °C
26 °C

MSZP: Még nem döntöttünk Fodor Gábor befutó helyéről

2018.02.06. 13:26

Brutális hír borzolja a kedélyeket egy napja: az ATV úgy tudja, a szocialisták hétfői elnökségi ülésén szavaztak arról, hogy Fodor Gábor befutó helyre kerüljön-e az MSZP listáján, és 12:1 arányban leszavazták azt. A lap szerint egyedül Molnár Gyula, az MSZP elnöke támogatta a liberális, pontosabban A Liberális politikus bejutását.

A tegnapi sokk után ma felhívtuk az MSZP-t, hogy megkérdezzük, mi ez az egész. Budai Bernadett, a szocialista párt szóvivője szerint egyáltalán nem igaz az ATV információja, nem született semmiféle ilyen döntés. Ráadásul erről nem az elnökség dönt, hanem első körben a választmány, ami pénteken ülésezik, majd a végső szót a kongresszus mondja ki szombaton. (Ezt egyébként az ATV is hozzátette.)

A kérdésre, hogy ha a választmány dönt a listáról, akkor azt konkrét sorszámokkal, helyekkel, nevekkel az elnökségnek kell először megszavaznia, Budai megerősítette, hogy igen, ez a forgatókönyv, de megismételte: bár szó volt a hétfői ülésen a liberálisokkal való együttműködésről, ilyenről nem szavaztak, Fodor Gábor befutó helye nem került szóba.

Szóba került viszont a liberálisokkal történő technikai együttműködés kérdése: magyarul, hogy rajta legyenek-e a szavazólapon, és így a 10 százalék helyett vállalják-e 15 százalékos küszöböt. Ebben sem született konkrét döntés. Mivel egyetlen értelmes magyarázat nem szólna amellett, hogy Fodor Gábor miatt vállaljanak ekkora rizikót, Budai erre a felvetésre hozzátette, inkább abba az irányba tartanak a vélemények, hogy ezt a kockázatot nem éri meg bevállalni.

A szocialisták szóvivője azt is elmondta, hogy az elnökség a pénteki választmány előtt néhány órával újra összeül, és ott fogják megszavazni a sorrendet végül.

Természetesen kerestük telefonon Fodor Gábort is, hogy megkérdezzük, ő mit gondol minderről, kap-e befutó helyet a szocialisták listáján, ha nem, mi a terve, illetve mennyire készül a parlamenten kívüli életre, de sajnos eddig nem sikerült elérnünk. És kerestük Molnár Gyulát is, hogy ha nem is szavaztak konkrétan Fodorról, mennyiben igaz az, hogy az MSZP elnökségében csak ő támogatná Fodor befutó helyét, de egyelőre csak az esetleges visszahívás ígéretét kaptuk.

A 2014-es nagy összefogósdijának egyik legnagyobb meglepetése Fodor Gábor listás előkelő helye volt. Egy, a legtöbb közvélemény-kutató cég által a mai napig kimutathatatlan párt vezetőjeként viszonylag releváns kérdés, hogy vajon hány szavazót tud behozni bármilyen baloldali, liberális összefogásba. Vele készült 2014-es interjúnkban arról beszélt, hogy míg nem volt képviselő, a tartalékait élte fel, de a képviselősége akkor kicsit megnyugtatta. Reméljük, ha az idei választáson véletlenül nem jut be, nem kell újra felélnie tartalékait.