66 találat az Indexről, és a környékéről.
„Több Európa – jobban megéri” – üzenték.
A liberálisoknak is üzent a miniszter asszony.
Május végére minden kiderül.
2021. november 28., 11:37
A miniszterelnök szerint őt jobban utálják, mint Donald Trumpot.
Puzsér Róbert írása az Indexnek arról, hogy egy társadalmi képletben mennyivel osztható a politikai hatalom.
2021. szeptember 21., 13:15
Szinte ugyanaz az eredmény született, mint két éve.
Nemzetközi lobbihálózat áll a gyermekvédelmi törvény elleni támadások mögött – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.
Azzal indokolja a lépést a párt, hogy így eredményesebben tudnak küzdeni Orbán ellen.
Aki rögtön őszintén szembenézett a 100 fős párt helyzetével: "a valaha volt legkisebb állapotából kell kimozdítanom a pártot."
2019. szeptember 25., 12:16
A nagyvárosi polgármesterek az illiberális rendszerek ellensúlyai, mondta, hozzátéve: most NER-villák vannak az egyik oldalon, kilakoltatások, patkányok a másikon.
2019. augusztus 27., 17:21
Mint mondta, az új ellenzéki együttműködésben olyan vezetőre van szüksége a liberális politikai közösségnek, akit nem terhelnek az elmúlt évek vitái.
A szocialisták és a liberálisok felrúgják az EP-ben a rendszert, amit korábban ők is támogattak. A Politico szerint kivégeznék a csúcsjelölti rendszert.
Karácsony és Puzsér megállapodott. A Liberálisok máris jelezték, biztosan külön főpolgármester-jelöltet állítanak.
Nem lenne meg az öt százalékuk, vélekednek.
A liberális Mistrík egy másik liberális jelölt javára lépett vissza, hogy ellenzéki győzelem szülessen.
A kikért dokumentumok szerint négy jól fizetett tanácsadó is ismerte az e-jegy botrányos helyzetét. A főpolgármesteri hivatal cáfol.
A Momentumot, a Párbeszédet, a DK-t és a Liberálisokat kritizálva tudatta mindezt a szervezet.
2018. november 28., 15:35
Kovács Zoltán bemutatta az alkotást, amit Magyarországon, majd Brüsszelben is kitesznek majd.
2018. november 20., 18:09
Dühöng az ellenzék a Gruevszki-ügy miatt.
2018. szeptember 21., 18:22
Egy teljesen kiütött fiatal sétált be a képbe, a liberális Szabadainak elakadt a szava.
2018.08.31. 13:58 Módosítva: 2018-09-01 17:07:55
Miközben Trumptól kezdve a kínaiakon át Orbán Viktorig egyre többen azonosítják az illiberalizmust a gazdasági sikerekkel, valójában a világ egyik legballiberálisabb helyén, Kaliforniában megy a legjobban a biznisz.
30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.
Molnár Gyulának nem kellett volna egyezkednie a Liberális Párttal.
2018.05.28. 11:06 Módosítva: 2018-05-29 09:23:58
A választások másnapján sem volt túl jó színben az ellenzék, de másfél hónap alatt sikerült még jobban leszedálniuk magukat.
Legalább a harmadik helyet kérte a 0 és 1 százalék közötti párt elnöke.
Ezt Tóth Bertalan MSZP-s frakcióvezető mondta az Inforádióban.
A nyilvánosságra került iratból az is kiolvasható, hogy a baloldali szövetség lényegesen jobb választási eredményre számított.
2018.05.18. 12:07 Módosítva: 2018-05-20 16:43:44
A képviselőnő nem látta a garanciáit a liberális értékek képviseletének. Lépése komoly következményekkel jár: kevesebb megszólalási lehetőséget kapnak, újra kell osztani a bizottsági helyeket, újra kell számolni 5 képviselő fizetését, és elveszik az évi 135 millió forintos támogatás nagy része.
Akiről pillanatok alatt kiderült, hogy nem biztos, hogy a belvárosi időközi közös ellenzéki jelöltje.
Nem tudja, honnan lesz pénz, ez még "egy külön történet". De reméli, hogy lesz elég pénz.
2018.02.09. 21:50 Módosítva: 2018-02-10 13:41:30
Alakul a szocialista lista, de nem a liberálisok tervei szerint. Az MSZP és a Párbeszéd összefog: 10% lesz nekik a küszöb.
A szóvivő szerint nem igaz az év legrémisztőbb híre, miszerint Fodor már biztos nem jut majd be.
Közösen indul 2018-ban az MSZP, a Párbeszéd és a Magyar Liberális Párt.
2017. december 22., 15:04
És akkor sem lép vissza a miniszterelnök-jelöltségtől, ha nem lesz teljes összefogás.
2017. november 16., 13:43
Fodor Gábor beszélt az 1%-ot el nem érő pártokról. De miket mondott, emberek!?!
2017. szeptember 18., 14:41
Németországban járva mondta ezt az Európai parlament alelnökének Fodor Gábor.
2017. szeptember 12., 23:34
Két-két kérdés érkezett a két témában, a választási bizottság mindegyiket elkaszálta.
A Fidesz toronymagasan vezet, a Jobbik 4%-kal veri az MSZP-t. A népesség ötöde rejtőzködik.
2016.11.03. 16:12 Módosítva: 2016-11-04 08:29:47
Fodorék részvételét Gyurcsány megvétózta, tárgyalás közben felálltak, majd egy másik pártnak is el kellett hagynia az asztalt. A baloldal nagyban készül 2018-ra.
2016. augusztus 29., 14:44
Nagyon szegény a hazai ellenzék, vagy nagyon nem akarnak erre a kampányra költeni.
Nyakatekert érveléssel utasította el a Liberálisok kifogását a választási bizottság.
Kormánypárti és ellenzéki politikusok próbálták Orbán mondatai után megvitatni a Liberálisok rendezvényén: a család vajon mi?
2016.01.30. 07:43 Módosítva: 2016-01-31 08:04:07
Miben hasonlít a családi ebéd a családi spanglizásra? Mi a hasonlóság a szegénységi droghasználat és a cigánybűnözés között? És miért szokott le majdnem a cigiről Pajor Tamás? A Liberálisok kerekasztal-beszélgetést tartottak a függőségről.
2015. november 18., 12:21
Budapesten tartják éves kongresszusukat az európai liberálisok. Liberális kormányfők érkeznek.
2013-tól van engedélyük a szigorúan titkos adatok megismeréséhez, de már 2010 óta állami stratégiát alkotnak.
2015.10.22. 10:49 Módosítva: 2015-10-23 08:15:05
A modern Kanada atyjának tartott Pierre Trudeau fia akkor négy hónapos volt. Gyerekként II. Erzsébettel és Reagannel ebédelt, de snowboardoktató és tanár is volt, mielőtt a liberálisok élén az ország második legfiatalabb miniszterelnöke lett.
2015. augusztus 6., 10:55
Az ügyészség a Liberálisok feljelentése miatt rendelte el a nyomozást költségvetési csalás gyanúja miatt.
Pedig megvan.
2014. augusztus 26., 16:41
Majdnem háromszáz képviselőjelöltet szereztek Fodor Gáborék. Ebből egy volt jelen, amikor ezt bejelentették.
2014. augusztus 26., 11:35
Fodor Gábor elárulta az önkormányzati választáson induló jelöltjeik pontos számát.
2014. augusztus 24., 19:40
Büki Tamás nem tudja, hányan is haltak meg a holokausztban.
Az EP-választáson megelőzték őket, de új képviselők is csatlakoztak hozzájuk, 67-en lehetnek végül majd.
Célfotós győzelmet aratott az ANO párt, amely 0,16%-kal verte Karel Schwarzenberg pártját.
Bár, ha komoly felkérést kap, elgondolkodik.
A miniszterelnök az üzleti sikereket méltatta, és óvatosan kikerülte az emberi jogi kérdéseket.
A szociáldemokraták töltik be a helyeket.
A kismamának jó a részmunkaidő, de résznyugdíj jár utána, ami időskori nyomort garantál. A balos pártok női politikusai a szegénységről vitáztak.