Összesen 24 év börtönt kapott a bajai drogdíler testvérpár
Jogerősen tizennégy év fegyházat, illetve tíz év börtönbüntetést kapott egy bajai testvérpár, amely éveken keresztül árusított drogot a Bács-Kiskun megyei városban, írja az MTI.
A bíróság bűnszövetségben elkövetett drogkereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek a 25 éves és a 32 éves vádlottat, és velük szemben fejenként több mint egymillió forintos vagyonelkobzást is elrendelt.
Döntésével az ítélőtábla megváltoztatta az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék megismételt elsőfokú eljárásban hozott ítéletét: az idősebb testvérnek a büntetését fegyház helyett börtönben kell letöltenie.
A fiatalabb testvér 2012-től foglalkozott illegális drogok - marihuána, amfetamin és új pszichoaktív anyagnak minősülő szerek - értékesítésével Baján és környékén. Vevőitől telefonon vette föl a rendelést, majd autóval szállította a drogot a megbeszélt helyszínre. Állandó vevőköre alakult ki, a drogfogyasztók körében általánosan ismertté vált, telefonszámát egymásnak adták át. A vásárlók között volt fiatalkorú is.
Bátyja 2013 nyarától kapcsolódott be a terjesztésbe, előbb csak a kézbesítés során segítette ki fivérét, később már nála is lehetett kábítószert rendelni. Az eladásra szánt drogot a fiatalabb fiú szerezte be szállítójával konspirálva: más névre és címre rendelte a kábítószert, amelyet futárszolgálat kézbesített. A drogot közös lakásukban tárolták.
A fiatalabb férfi ellen kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt eljárás indult, előzetes letartóztatásba is került, de három hónap után szabadulva folytatta a drog terjesztését.
A rendőrök 2014. szeptember 12-én közúti ellenőrzés során meg akarták állítani a fiatalabb fivér autóját, de ő nagy sebességgel elhajtott. Az egyenruhások üldözni kezdték, majd a járművet a bácsbokodi vasútállomás közelében találták meg, ahonnan a sofőr gyalogosan menekült tovább.
A fiút végül egy kábítószer- és nyomkövető kutya segítségével fogták el egy nádasban.
A menekülés során a vádlott az autójából egy dobozt hajított ki, amelyben drog volt. Ezt követően a testvérek lakásán is házkutatást tartottak, ahol szintén kábítószereket foglaltak le.