Orbán egy krími tervet sző?

„Jó napot kívánok, hallanak?” „Nem” - válaszolt a hallgatóság, aminél jobb kezdést nem is találhatott volna Szabó Tibor Benjamin a Média, politika és hatalom Oroszországban és Magyarországon című konferenciához, amelyet Anna Politkovszkaja Orosz Napló című könyvének magyar kiadása apropóján szerveztek. (A könyvről itt írtunk.)

A törökök is legyintettek

Hallatszik-e a kormánykritikus sajtó hangja az illiberális térben, és van-e tanulsága az orosz és török helyzetnek Magyarországra nézve? Az Athenaeum kiadó könyvét felelős kiadóként jegyző Szabó szerint nagyon is van és érdemes arra gondolni, hogyan legyintettek néhány éve a frankfurti könyvhéten a török kiadók arra, hogy hát micsoda figura ez a Recep Tayyip Erdogan, de azért nem kell aggódni, Törökország európai állam. Nem sokkal később aztán már a frankfurti könyvhéten „már petíciót írtunk alá, hogy a bebörtönzött török könyvkiadókat engedjék szabadon. Nem akarok belegondolni, hogy ezekért a tévedésekért milyen módon fizetnek meg most Erdogan börtöneiben." "Miről szól a mi közös történetünk?” - Szabó szerint a magyar történet is „félelmetesen egyetlen emberről szól”.

Vissza a hetvenes évekbe

Horn „Nem azt mondták Feri” Gábor időutazásra vitte egy szakállas szovjet viccel a TRIP hajó zsúfolásig megtelt termének hallgatóságát: két szovjet csatorna, egyiken a szovjetek kongresszusa, a másikon – amelyikre Ivan Ivanovics átkapcsolt – egy rendőr a gumibottal a kezében azt mondja: kapcsolgatunk, kapcsolgatunk? „1991-ben azt mondtam, ezt a viccet tíz év múlva már nem értik.

Erre most emlékezni kezdünk rá, a fiatalok meg megismerni” - mondta az egykori SZDSZ-es politikus, akinek Konrád György is eszébe jutott a rendszerváltás idejéből, amikor az író azt mondta: érdemes lenne a szamizdatokat nyomó stencileket elrakni „emlékbe, aztán, majd meglátjuk”. Horn szerint Konrádnak bizony igaza volt, az állam által megregulázott sajtóval megint aktuálissá vált a stencil.

A hagyományos újságírás vége?

Horn után Filippov Gábor arról beszélt, milyen fájóan aktuális lett a 2006-ban megölt Anna Politkovszkaja 2018 végi magyar kiadása.

Látszik, hogy Oroszország – amely 1999-ben is nagyon más volt, mint Vlagyimir Putyin első ciklusának végén, más a 2008-as válság idején, és nagyon más ma – hova jutott 15 év alatt az autoriter rendszer kiépítésében. „Ameddig nincs ellenerő, terjeszkedik, újabb és újabb vörös vonalakat lép át. „Gyakorlati figyelmeztetése ezért aktuális nekünk.”

Az illiberális demokráciát egy hosszabb elemzésben korábban leíró politológus volt az első a konferencián, aki könnyedén kimondta, hogy az új körülmények között nincs régi újságírás. (Ez később, majdnem ugyanígy elhangzott a konferencia második részében, erről itt írtunk.)

„Ilyen rendszerben az újságíró hülyét csinál magából, ha a BBC-sztenderdek által meghatározott szerepben marad, hogy ezt mondta az egyik fél, ezt meg a másik a következtetést meg vonja le az olvasó. Ez nem megy” - mondta, erősen leegyszerűsítve a BBC-sztenderdet és az újságírást is. Filippov szerint át kell nézni, hogy „a független gondolkodó szerepe hogyan alakul át egy eszkalálódó autoriter környezetben.”

Persze, mielőtt egészen szoros párhuzamot vonnánk Oroszország és Magyarország között Orbán-Putyin vonalon, Filippov elismeri, ez túlzás lenne: Magyarországon nincs rejtett kiszervezett politikai erőszak, még ha volna is rá igény, szemben Oroszországgal, ahol az „újságírók meggyilkolását, elnökjelöltek elrablását, civilek megverését könnyen elfogadta az orosz nyilvánosság.” Bár a képviselők kidobása, a tévészékháznál történtek Filippov szerint utalnak arra, hogy megjelenhet a rendszerszintű erőszak az orbáni Magyarországon. Van, aki szerint az EU ebben korlátot állít Magyarország elé, de Filippov szerint ez nem biztos.

A túlzott párhuzamtól a Veiszer Alinda által moderált beszélgetésen óvott Balázs Péter is. Az MSZP-SZDSZ-kormány egykori külügyminisztere szerint a hasonlóságokat csak a különbségek feltárásával lehet számításba venni, Oroszország méretei, gazdasági súlya, politikai helyzete miatt nem lehet a magyar rendszer használati útmutatója.

De a közös sem elhanyagolandó: demokratikusan megszerzett hatalom, a média visszaszorításával, a gazdasági ellenfelek visszaszorításával, hogy végül senki másnak ne legyen esélye felette demokratikus szabályok szerint győzelmet aratni.

Sz. Bíró Zoltán is a különbségeket emelte ki: Magyarországon nincsenek oligarchák, hanem függő helyzetben lévő gazdagok vannak – Oroszországban is csak voltak, mára már nem ők azok, akik a stratégiai döntéseket befolyásolni tudják, mint a 90-es években, hanem beálltak a sorba Putyintól függve –, és az orosz parlamenti ellenzék sokkal inkább csak imitáció, ellentétben a magyarországival, még ha széttöredezett is. Ráadásul az orosz választások eredményeinek manipulálása elég egyértelmű, Magyarországon ez igazán komolyan nem merült fel.

„Most már azokkal vagyok egy platformon, akik a 90-es években politikai ellenfeleim voltak, pedig én sem változtam, ők sem” csak a körülmények változtak meg – kezdte Jeszenszky Géza. Az MDF egykori külügyminiszterének is a rendszerváltás ideje jutott eszébe 2019-ről, azzal a fontos különbséggel, hogy akkor volt egy reformokra kész hatalom, az MSZMP, most ilyen készség nincs a kormány részéről. „Megyünk a török modell felé tovább? Beszélgetünk majd a börtönben arról, mit rontottunk el?” - kérdezte Jeszenszky.

Csak magyar Krím ne legyen

A volt diplomata szerint egyedül Orbán személyén múlik, hogy lesz-e a rendszerben erőszak. Továbbfűzve ezt egy magyar Krím veszélyét is felvetette, azaz Kárpátalját, mert lehetnek, akik azt hiszik, hogy Putyinnal jó viszonyba kerülve vissza lehet ezt szerezni, „sőt, akár Erdélyt is.” „Ne adj isten, hogy efelé menjünk.”

Ezt a vonalat csak közvetve vitték tovább a beszélgetőtársak: Balázs szerint aggasztóan sok a konfliktus a magyar diplomáciában, Krekó Péter pedig az aszimmetrikus orosz-magyar viszonyról beszélt: miközben Budapest nyíltan és harciasan kritizálja Kijevet a nyelvtörvény miatt, addig egy szava sincs Moszkvához, amelynek titkosszolgálatai a jelek szerint nagyon is köthetők a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ungvári képviselete elleni támadáshoz, amelyben oroszbarát lengyel gyanúsítottak vannak.

Putyinnak a válságban jön jól Paks

Abban egyetértettek, hogy az autoriter rezsimek sosem annyira stabilak, mint amilyeneknek látszanak: Sz. Bíró szerint a putyini rendszer egy miniválság felé tolódik – az orosz GDP nagyjából ott tart újra, ahol 2010-ben, és a lendület már az olajárak bezuhanása és a szankciók előtt megtört, súlyos gondokat jelent a nyugdíjreform, csökken az életszínvonal. Ebből persze nem következik a rendszer gyors összeomlása, de jelzésértékű, hogy az egy ideig népszerűséget hozó Krím visszacsatolásának eufóriája is elmúlóban, zuhan Putyin mellett a védelmi és a külügyminiszter népszerűsége is, és a felmérések szerint az elnök 39 százalékos bizalmi indexe is beszédes, ahogyan az is, hogy az orosz külpolitikai folyamatokat növekvő arányban találják aggasztónak az oroszok is.

Igaz, Veiszer Alinda arra az adatra hívta fel a figyelmet, amely szerint a 18-24 éves orosz fiatalok 80 százaléka Putyint tartja a legrátermettebb vezetőnek.

Az Sz. Bíró szerint a Kreml 2014 elején már nyilván tudta, meddig fog elmenni az ukrán konfliktusban, ezért könnyen lehet, hogy az addig Orbánnal bizalmatlanabb Putyin az addigi kivárás után váratlanul tető alá hozta a megállapodást a paksi bővítésről. Ez a Krím két hónappal későbbi visszacsatolásakor már lehetetlen lett volna, így viszont fontossá vált, mert ez eszközzé válhatott Magyarország befolyásolására, és ez a magyar EU-tagság okán Moszkvának kiemelt jelentőséggel bírt.

Jelcin köpönyegéből bújt elő Putyin

Az Oroszországot hol kormányfőként, hol elnökként lassan húsz éve irányító Putyin demokratikus leváltásának nem látják esélyét – ez talán különbség a magyar helyzethez képest. De csak talán:

„Oroszországban kisebb az esélye annak, hogy a hatalomváltásban szerepe lesz az ellenzéknek, mint Magyarországon.” Sz. Bíró inkább hatalmon belüli váltás lehetőségét látja a Kremlben. „Ehhez az kell, hogy magabiztossága több legyen, mint a félelme, és az utcán is kell tüntetés, amely megerősítést ad, hogy megérett a helyzet a váltásra. De nem választáson fogják megváltoztatni a rendszert.”

Magyarországon inkább, bár Balázs szerint sok a bizonytalansági tényező: „kormányellenes többség Magyarországon a szavazatok szintjén összeállhat, bár a választási törvény torzíthat az eredményeken. De kérdés az is, hogy az ellenzéki pártok, a szakszervezetek meg tudnak-e megfelelni a választók várakozásainak.” Mivel itt megvan a lehetőség az ellenzék erejére ez is különbség Oroszországhoz képest, ahol a hatalom átadásának sincs meg a módja a hatalom túlkoncentráltsága miatt.

Bár adja magát a kísértés, hogy a posztszovjet Oroszország csaknem 30 évét a 90-es évek demokratikus orosz rendszerére és az autoriter Putyin-korszakra osszuk fel, a helyzet azért nem ilyen egyszerű: a volt KGB-s de Szentpétervárról liberális körökből indult Putyin elvégre Jelcintől megegyezéssel vette át a hatalmat, majd erősítette meg választáson.

„A jelcini időszak sem volt liberális diktat...demokrácia” - mondta freudi elszólásnak is vehetően Krekó Péter. „Ott sem volt topon a jogállamiság, Jelcin rendszere sok mindent előrevetített. Nem egy liberális demokráciát váltott le Putyin, az előzmények is autoriter vonásokat vetettek fel” - ami, a szakértők szerint megint csak egy fontos különbség a putyini Oroszország és az orbáni Magyarország között.