Vilhelmina
4 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Újabb 100 milliós bírságot kaphat a Jobbik az Állami Számvevőszéktől

2019.01.12. 10:19

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) több mint százmillió forintra készül megbüntetni a Jobbikot, a Párbeszéd és a Momentum pedig nem kapta meg az erre a negyedévre szóló állami támogatását - írta a Népszava

A lap hozzátette, az ÁSZ egyelőre a jelentéstervezetet küldte el a pártoknak, akiknek 15 napjuk van a véleményezésre. Az állami szervezet azt is hozzátette, a jelentések megállapításai nem publikusak, azokat csak ők hozhatják nyilvánosságra. 

A Népszava megkeresésére a Momentum és a Párbeszéd azt közölte, hogy 2018 utolsó negyedévére szóló állami támogatásuk rendben megérkezett októberben, az idei első negyedéves összeget azonban nem utalta át nekik a Magyar Államkincstár. Kocsis-Cake Olívió szerint nagyjából 23 millió forintot kellett volna kapniuk. A Momentum ebben a negyedévben 33 millió forint támogatásra számítana (ezt a pártnak és a pártalapítványnak kellene kapnia). 

Mindkét pártnál azt közölték, hogy egyelőre jogászokkal vizsgálják az ügyet, ha nem kapják meg a támogatást, "borzasztóan nehéz helyzetbe kerülnek". Ha nem kapják meg a pénzt, nem tudják kifizetni a munkatársaikat, és nem lesz pénzük az EP-kampányra - mondta Kocsics-Cake. A Momentum ebben az esetben közösségi adakozásból gyűjtene pénzt a kampányukra, bár mint Hajnal Miklós, a párt elnökségi tagja mondta, ennyi pénzt még sosem próbáltak gyűjteni.

A Párbeszéd és a Momentum esete arra utal, hogy a két párt állami támogatását felfüggesztették, ezt még december közepén kezdeményezte a számvevőszék, mert szerintük a két párt nem tudott elszámolni a kampányköltéseikkel. Az ügy hátteréről itt írtunk részletesen.  

Az Állami Számvevőszék szombaton közleményt is adott ki a témában, ebben a következőt írták: "Az ÁSZ a Momentum Mozgalom és Párbeszéd Magyarországért Párt költségvetési támogatásának felfüggesztéséről szóló tájékoztatást, valamint az ellenőrzésükről szóló jelentéstervezetet észrevételezésre már korábban megküldte a pártok közhiteles nyilvántartásban szereplő székhelyére. Az ÁSZ a két párt beérkezett észrevételeinek értékelése után a megállapításait jelentésekbe foglalja, amelyeket a lehető leghamarabb nyilvánosságra hoz a honlapján."

Az üggyel kapcsolatban a Jobbik az alábbi közleményt adta ki: "A Jobbik a héten kapta kézhez az Állami Számvevőszék jelentéstervezetét, amely egyrészt megállapítja, hogy mint jelölő szervezet szabályszerűen elszámolt a kampányra kapott állami támogatással maga és a jelöltjei után is, de másrészt azt vélelmezi, hogy a Jobbik a pártfinanszírozásra vonatkozó tilalmakat nem tartotta volna be. A Jobbik biztos benne, hogy nem fogadott el a törvény által nem engedélyezett pártfinanszírozást, emellett rendelkezik azokkal a pénzügyi dokumentációkkal és érvekkel, amelyek az álláspontját alá tudják támasztani, és azt határidőre be is fogja majd nyújtani ezeket a plusz dokumentumokat és a hivatalos válaszát is az Állami Számvevőszéknek."

A DK közleményt adott ki és szolidaritást vállalt azokkal a pártokkal, amelyeknek felfüggesztették a költségvetési támogatását. "Tiltakozunk az ellen, hogy az Állami Számvevőszék szemmel láthatóan mondvacsinált okokkal büntesse az ellenzéki pártokat. A DK is folyamatos elszenvedője az ÁSZ vegzálásának, de úgy véljük, hogy ha igazi nagy fogásra akarnak szert tenni, érdemes lenne az európai magyarok helyett a Fidesznél és a KDNP-nél vizsgálódni" - írta a párt sajtóosztálya.