A kormánymédia leporolta Sneider cigányverős ügyét
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Bottal verte szét egy ember arcát a Jobbik elnöke, a mozgássérült férfi képtelen volt elmenekülni
– ezzel a címmel jelent meg a kormánymédia szerdai lapjaiban egy olyan cikk, ami Sneider Tamás szkinhed-múltjának részleteit ismerteti. A „gondosan titkolni próbált ügy aktái” alapján közölt információk zöme azonban már eddig is ismert volt, mivel Sneider múltjáról már 2010-ben részletesen cikkezett a magyar média, amikor Sneidert a frissen parlamentbe jutott Jobbik a szociális és családügyi bizottság élére jelölte.
Ahogy csaknem kilenc évvel ezelőtti cikkünkben mi is megírtuk, a Jobbik akkori döntése több szempontból is bizarr volt, hiszen Sneider
- a kilencvenes évek elejének hírhedt egri cigány-szkinhed-háborújának egyik főszereplője volt, több erőszakos cselekményben részt vett, és csoportos garázdaság miatt végül – beismerő vallomásának köszönhetően - alig 8 hónap börtönt kapott, azt is 3 évre felfüggesztve. A vádiratban szerepel az, hogy
az I. rendű vádlott [ő volt Sneider] és a társaságában levő személyek Farkas Bélát kézzel, botokkal és kábeldarabokkal ütlegelni kezdték, majd a földön fekvő sértettet összerugdosták.
- 2006-ban az őszödi beszédet követő székházfoglalással kapcsolatban, majd 2009-ben az akkor már betiltott Magyar Gárda egri Dobó téri rendezvényén való részvétel miatt is kihallgatták
- egy hosszú és keserű családi viszályt követően 2007-ben gondnokság alá akarta helyeztetni szüleit, akikkel elszámolási vitába keveredett
- az ő tanácsára lett Vona Gábor és a Heves megyei Jobbik kampányfőnöke az a Faragó Tamás, aki játékautomatákat üzemeltetett, és akinek alvilági kötődéséről Sneidernek sem voltak illúziói
A Riposzt szerdai számában szemezgetett jegyzőkönyvek a szkinhed-múlthoz szolgáltatnak új adalékokat, például azt, hogy az esetenként 200 főt is összetrombitáló banda az SS-re utalva "Sneider- Schutzstaffel"-re, azaz "Sneider-Védőosztag"-ra keresztelte önmagát, vagy hogy
25-30 fős csoportokban, botokkal, kábeldarabokkal és baseballütővel indultak esténként portyázni, és összesen 11 erőszakos cselekményt követtek el.
Természetesen egy politikus megítéléséhez fontos adalékként szolgálhat múltjának megismerése, mint ahogy az is fontos, hogy a politikus a nyilvánosság előtt számoljon el a múltjából feltárt förtelmes ügyekkel – Sneider például a szkinhedként elkövetett bűneivel. De azt is érdemes megemlíteni, hogy a kormánymédia csaknem egy évtizede közismert tényeket tálal újdonságként. A szkinhed-múlttal kapcsolatos "tényfeltárás" ráadásul egy olyan negatív kampányba illeszkedik, melynek keretében minden kormánylap napi több anyagban is foglalkozik Sneider személyével, méghozzá két ügyre felfűzve:
- egy Hír Tv által nyilvánosságra hozott hároméves videón - melyet valószínűleg egy N1 tévés, később a Mi Hazánk mozgalomhoz pártolt ember szivárogtatott ki - Sneider felesége az esküvőjükön náci karlendítéssel pózolt, és az esküvőn a pár négerezett és buzizott is, a pártelnök magyarázata szerint csak viccből, és nem azért, "mert nácinak gondolná magát"
- egy 2015-ben már publikált hangfelvételen Sneider azt mondja a Betyársereg egyik iszlám vallást felvett tagjáról, hogy „Áttért muzulmán hitre, hát szíve joga, sokkal jobb, mintha zsidó hitre tért volna át.”
A kormánymédia ezen kívül „az örökösen antiszemitizmust kiáltó balliberális fake news erődítmény” hallgatását is ostorozza.