Edit
9 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Megmarad a lehetőség, hogy összefogjanak Gyurcsányékkal is

2019.02.07. 15:15
Ujhelyi István vezetheti majd az MSZP-Párbeszéd EP-listátját, őt Szanyi Tibor és Jávor Benedek követi majd. Az MSZP jövő szombaton dönt a listájáról, de nyitva hagyja a lehetőséget a szövetségkötésre - például a DK-val is.

Jövő szombaton dönt az MSZP kongresszusa a párt EP-listájáról. A jelenlegi állás szerint Ujhelyi István vezeti majd a listát, őt pedig a másik mostani MSZP-s EP-képviselő, Szanyi Tibor követi - legalábbis ezt javasolja majd a párt elnöksége és választmánya a kongresszusnak az Index információja szerint.

Az MSZP és a Párbeszéd várhatóan szövetségben indul majd, így a harmadik Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője lehet a közös listán.

Az első öt helyen az említett politikusok mellett biztosan szerepelni fog egy nő és egy fiatal politikus (az MSZP-ben kvótarendszer működik). A női helyre a mostani állás szerint Tüttő Kata lesz a befutó, ő lesz tehát a negyedik a listán, de Gurmai Zita nagy erőket mozgósít, hogy a kongresszusig esetleg megváltozzon a helyzet. A Magyar Nemzet csütörtökön szintén arról írt, hogy az említett politikusok mellett Harangozó Gábor és Gurmai Zita is az első tízben szerepelhet.

Az információnkról megkérdeztük Kunhalmi Ágnest, az MSZP választmányi elnökét, aki csak annyit mondott, hogy a kongresszus előtti nap az elnökség és a választmány tesz majd javaslatot a nevekre és a sorrendre. A neveket viszont nem akarta kommentálni.

Közös lista! Kivel közös?

Az MSZP elnöke, Tóth Bertalan korábban, a január eleji tüntetésen arra tett javaslatot, hogy az összes ellenzéki párt egyetlen közös listán induljon. "Teremtsük meg az egységet az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon is! Egy az egy ellen!" Egy közös MSZP–Jobbik–DK–LMP–Párbeszéd–Momentum–Liberálisok lista lehetősége azonban gyorsan meghiúsult, miután a Jobbik és a Momentum élből elutasította.

Tóth jelezte is, hogy nem fogja erőltetni a dolgot. A szocialisták ugyanakkor mindenképp kívánatosnak tartanák, hogy ne sok kis párt induljon, ugyanis az 5 százalék alatt szereplő listák szavazatai elvesznek, és a mandátumelosztási rendszer miatt lényegében a Fideszt erősíti.

Tóth Bertalan
Tóth Bertalan
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Az MSZP a Párbeszéddel közös listán indul, ez politikai szempontból eldőlt, kérdés azonban, hogy a DK-val van-e esély közös listára.

Gréczy Zsolt DK-s frakciószóvivő tavaly augusztusban a külön indulást azért nevezte hasznosabbnak, mert "az EP-választáson csak pártlistákra lehet szavazni, egyéni jelöltekre nem, így külön indulva több mandátum szerezhető, mint egy közös listán". Ugyanakkor a mostani kutatások szerint a DK-nak egy mandátum a biztos, a két mandátum (ez 8 százalék feletti eredmény) már billeghet, így a DK-soknak is érdekük lehet egy MSZP-vel közös lista, amely a balos szavazókat is mozgósíthatja.

A DK várhatóan február végén dönt a listájáról, és a háttérben nyilatkozó DK-sok szerint nem fognak változtatni a külön indulási szándékukon, amelyről már döntött az elnökség. Vagyis várhatóan külön DK és külön MSZP-Párbeszéd lista lesz.

Az MSZP viszont a kérdést úgy hagyja nyitva, hogy a párt adott esetben alakíthasson listát Gyurcsányékkal közösen is. A kongresszus ugyanis a tervek szerint felhatalmazást ad majd a választmánynak arra, hogy a megszavazott MSZP-s névsorba beillessze az esetleges szövetségesek jelöltjeit. Vagyis jövő szombaton az dől el, hogy az MSZP-sek milyen sorrendben szerepelnek majd a listán.

Az EP-választást várhatóan május 26-án rendezik majd, hivatalosan a köztársasági elnöknek ki kell még tűznie. A hivatalos listaállításra április 19-ig lesz módjuk a pártoknak.