9 millió forintnyi amfetamin és ecstasy volt a kocsijukban
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda felkérésére a rendőség szombat délután megállított egy autót és annak két utasát Kozármisleny közelében az 57-es számú főúton. A 43 éves kővágószőlősi férfi és a 24 éves ócsárdi férfi ellenőrzésük során elmondta, hogy a kocsi csomagtartójában kábítószer van, ezért a rendőrök átkutatták az autót.
![MDMA-gyanús tabletták](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2672/26727/267278/26727885_6ed744376a489d3720c5e51907d525d3_wm.jpg)
A csomagtartóból és az utastérből összesen bruttó 1406 gramm kábítószergyanús anyag, valamint körülbelül 250 darab MDMA-gyanús tabletta került elő. Az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint a lefoglalt anyag amfetamin, illetve ecstasy, amely súlya alapján feltehetően meghaladja a különösen jelentős mennyiség alsó határát. A megtalált kábítószer feketepiaci értéke – a drog felütése esetén – több mint kilenc millió forint.
A KR NNI munkatársai a férfiakat elfogásukat követően előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásukra.