Szilárda
2 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

Bevándorláspárti paktum megkötésével vádolta meg Gémesi Györgyöt a Fidesz

2019.03.18. 14:18

Az Új Kezdet Párt határozottan visszautasítja a Magyar Nemzet az Echo TV és a Fidesz azon állítását, mely szerint csatlakozott volna a Guy Verhofstadt-féle ALDE párthoz, közölték. A Gémesi György által, elsősorban függetlenként megválasztott polgármesterek részvételével alakított pártot ugyanis azzal igyekezett megtámadni ebben a korai önkormányzati választási kampányban a kormánypropaganda, hogy február 8-án, a spanyolországi Bilbaóban csatlakozott az európai liberális frakcióhoz tartozó pártcsaládhoz, nevezetesen az Európai Demokrata Párthoz (EDP).

Miután az mára közismert, hogy a Fideszt is tagjai között tudó Európai Néppártnak rengeteg szárnya van, sőt olyan sokoldalú, hogy az már szinte gömb, a kormánysajtó gyorsan levonta a következtetést, az EDP az európai liberálisokkal, az ALDE párttal alkot egy frakciót az EP-ben, Guy Verhofstadt vezetésével. És nemcsak Verhofstadttal van személy szerint gondjuk, de azt is állították, hogy „az európai liberálisok brüsszeli frakciója a bevándorláspárti javaslatairól, többek között a betelepítési kvóták és a bevándorlásellenes országok megbüntetés célzó kezdeményezések támogatásáról vált ismertté az elmúlt években.”

Mindezek alapján gyorsan összeállt a kép: „a hajdan az MDF-ben politizáló Gémesi György többször is a bevándorlás mellett foglalt állást, Gödöllő vezetőjeként ő az egyetlen polgármester az országban, aki háromszor is megakadályozta a kötelező betelepítési kvóta elleni önkormányzati határozat elfogadását”. Egyébként meg Soros.

A Fidesz pedig közleményt is kiadott: „Gémesi válaszoljon, hogy milyen bevándorláspárti paktumokat köt a gödöllőiek háta mögött” címmel.

Gémesi pártja mindezek és az idevágó, az eredeti Magyar Nemzet-cikket szó szerint idéző Fidesz-közleményre reagálva emlékeztetett: bár az Európai Parlamentben az EDP és az ALDE egy frakcióban ülnek, két különálló pártról van szó, nézeteik számos kérdésben különbözőek.

Az Új Kezdet semmilyen tekintetben nem áll szövetségben az ALDE-val sem most, sem a jövőben

– írták, azt is kifejtve, az Új Kezdet az Európai Néppárthoz hasonlóan továbbra is fontosnak tartja a migrációs válság oly kezelését, mely azt szorgalmazza, hogy az Európai Unió helyben kezelje a problémát, ezzel is csökkentve a migrációt. Egyúttal cáfolták, hogy Gémesit, vagy az Új Kezdet más illetékesét megkereste volna a kormánymédia anyagaik megjelenése előtt.