Laura, Alida
18 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Megúszós megoldást választott a Momentum a főpolgármester-választáson

2019.03.21. 13:05

A Momentum úgy döntött, hogy nem indít főpolgármester-jelöltet Budapesten – jelentette be Donáth Anna alelnök. Szerinte a fővárost és a legtöbb kerületet a „Fidesz kiskirályai”, hűbérurai irányítják, ezért fontos, hogy az ellenzék egy az egy ellen állítson jelöltet.

A versenyt csökkentve a nyerés esélyét növeljük.

A Momentum megalkotta a Budapest 2.0 nevű programját, amely a párt elképzeléseit tartalmazza a főváros jövőjéről. A párt támogatja az ellenzéki előválasztás győztesét, ha az illető átveszi a dokumentum legfontosabb elemeit, elsősorban a lakhatásra vonatkozó részt.

Donáth Anna
Donáth Anna
Fotó: Németh Sz. Péter

Karácsony Gergely, az MSZP–DK–Párbeszéd-Szolidaritás jelöltje, illetve az LMP és a Jobbik által támogatott Puzsér Róbert múlt héten erősítette meg, hogy előválasztáson döntenék el, ki induljon Tarlós István ellen. A vesztes visszalép a győztes javára, ha legalább 50 ezres lesz a részvétel.

A Momentum támogatja az előválasztást, kíváncsian várja, ki nyeri a versenyt, ennek a nyertese mögé a Momentum be fog állni

– jelentette ki Donáth Anna.

A Momentum korábban gondolkodott egyéni jelöltben, ki is szivárgott, hogy megkeresték Veiszer Alinda tévés újságírót, ő azonban elutasította a felkérést. A saját főpolgármester-jelölt állítása azért is lett volna fontos a Momentum vezetésének, mert a párt – a belső megosztottság miatt – nem tud egységesen beállni Karácsony vagy Puzsér mögé. (Puzsér sajtófőnöke a Momentum egykori kampányfőnöke, Zaránd Péter lett. Fekete-Győr András viszont korábban kijelentette, hogy a Momentum nem áll be Puzsér mögé, mert csak több szavazatot hoz Tarlósnak".)

A pártvezetés végül a megúszós megoldás mellett döntött, és most azt deklarálta, hogy az előválasztás győztesét támogatja a párt, legyen az Karácsony vagy Puzsér. Ennek pedig az a feltétele, hogy átvegye a Momentum minél több programpontját.

A csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón Donáth Anna bemutatta az egykori LMP-s Jancsó Andreát, aki a Momentumhoz igazolt: ő beszélt a lakhatási programról. Nem kizárt, hogy a Momentum Jancsót szeretné indítani polgármesterjelöltként a IX. kerületben. Korábban a VI. kerületből érkeztek hírek, hogy ott Soproni Tamás szállna ringbe a polgármesteri posztért.

FRISSÍTÉS!

Puzsér Róbert a Népszavának úgy reagált a bejelentésre, hogy "a Momentum mit keres a politikában ezek után?". "Semmilyen dilemmában nem hajlandóak dönteni, és még „ők akarnak várost, vagy országot vezetni?" Arra a kérdésre, hogy ezek után örömmel fogadná-e, ha az előválasztás után a Momentum támogatná, azt mondta: egyértelműen nem. "Ha Fekete Pákó nyeri az előválasztást, akkor mögé állnának be? Viccnek is rossz ez a Momentum, ők tényleg egy párt?" Majd azt mondta: várja, hogy támogassa őt a Momentum, „de ne a győztes mellé álljanak, hanem érték és programalapon válasszanak köztem vagy Karácsony Gergely közül”

Karácsony Gergely azt írta ki a Facebookra: "Jelentem a főpolgármester-választáson megvalósult a teljes ellenzéki összefogás, mégpedig annak a legjobb formája: a budapestiek mondják meg, hogy ki legyen a jelöltjük a Fidesz helytartójával szemben! És gőzerővel dolgozunk, hogy az egység minden kerületben létrejöjjön!"

A Párbeszéd pedig közölte: Karácsony örömmel veszi a Momentum-program lakhatással foglalkozó fejezetét is, "különös tekintettel arra, hogy saját programjában – ahogyan a Párbeszédében – kiemelten, két pontban foglalkozik a problémával és annak lehetséges megoldásával. Ha Karácsony Gergely megnyeri az előválasztást és a teljes ellenzék közös jelöltjévé válik, képviselni fogja a Momentum Budapest 2.0 programját, mert azt összehangolhatnak tartja saját, korában ismertetett programjával."

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!