Nándor
9 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Az MSZP hajlandó megszavazni a Fidesz családtámogatási javaslatait

55526817 2521344297895445 3106741027076046848 o
2019.03.27. 23:04
A családpolitikáról vállalt nyílt vitát a fideszes Novák Katalin az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikóval, és hogy mire jutottak, arról előzetesen egy mondat: megtudtuk, az MSZP meg fogja szavazni a kormány családvédelmi akciótervét, a Fidesz pedig cserébe nem fogja megszavazni a szocialisták tervezetét ugyanebben a témában. A szocialista képviselő a helyesírásos tréfákat sem úszta meg, nem is tudott nagyon jól kijönni belőle.

A Joghallgatók Önképző Szervezete szervezett az ELTE jogi karán egy vitát családpolitikai témában, amelynek résztvevői Novák Katalin, fideszes államtitkár és Bangóné Borbély Ildikó, MSZP-s képviselő voltak. Ritka pillanatok ezek, elszoktunk tőle, hogy fideszes politikusok nyílt vitát vállaljanak ellenzéki politikusokkal. Ezt a beszélgetés elején éppen Novák Katalin jegyezte meg. „Hiányzik a közéletből, hogy alapvető dolgokban egyet nem értő emberek is készek legyenek az értelmes vitára egymással" – mondta, és a közélet nevében remélem, pártja is meghallotta ezt.

És akkor rögtön tegyük is hozzá, hogy a szocialista Bangónéval nem vállalt az államtitkár túl nagy kockázatot, Novák könnyedén kezelte a helyzetet, ráadásul a közönség reakcióiból is úgy tűnt, hogy ezen az estén inkább neki állt a zászló. Némelyik kérdés pedig szép felvezetés tudott lenni a fideszes államtitkárnak, például hogy egyedülálló-e ez a családvédelmi terv, lesznek-e országok, amelyek minket fognak követni.

Persze Novák ezek nélkül is hozta ezt a vitát. Bangóné általános egészségügyezése közben többször érezhető feszengés volt a padsorokban, míg az egyébként is inkább Novákkal szimpatizáló közönség értékelte az államtitkár minden fricskáját. Mellesleg kicsit érthetetlen is, hogy az MSZP miért éppen Bangónét küldte ide erre az egyetemi vitára.

Az ország demográfiai helyzete sokszor elismételt dolog, de legyen meg itt is: 1981 óta minden évben többen halnak meg Magyarországon, mint amennyi gyerek születik, vezette fel a beszélgetést Novák.

Novák Katalin szerint bármekkora is az állam felelősségvállalása, akkor sem szeretnék azt az illúziót kelteni, mintha a gyermeknevelés állami felelősség lenne. Ez elsősorban mindig a szülőké. Novák szerint a kormány senkinek nem mondja meg, hogy vállaljon-e gyereket, vagy hogy mennyit vállaljon, de ha vállalnak, akkor minden segítséget meg akarnak adni. 

Bangóné az elején olyan általánosságokat mondott, mint hogy a gyermek a legnagyobb érték, a jövő a gyermek, semmi más, minden gyermek egyforma, minden gyermek érték. De azt hangsúlyozta, hogy szerinte mindegy, hogy házasságba vagy élettársi kapcsolatba születik a gyerek, mindegy, hogy egyedül neveli egy szülő, vagy ketten, a kormánynak mindenkinek meg kell adnia ugyanazt a lehetőséget.

A kérdésre, hogy mennyire egyedülálló ez a kormányzati családvédelmi terv, illetve hogy követni fogják-e más országok is, Bangóné mit is válaszolhatott volna mást, mint hogy annyiban egyedülálló, hogy minden országnak más a családpolitikája.

Novák szerint a programjuk egyedülálló, és nagyon sokan külföldről érdeklődnek, szeretnék megismerni azt, bajor képviselők kérdezik, hogy is van ez, egyes elemeket átvennének. Majd behozott még egy adatot: GDP-arányosan a magyar kormány erre a területre 4,8 százalékot fordít, míg a nyugati országok átlaga 2,55 százalék.

Bangóné szerint arról is beszélni kellene, hogy minden hatodik magyar gyerek külföldön születik, és minden tizedik szülni képes nő külföldön van. Szerinte az elvándorlás fontos, ha nem tudják itthon tartani a fiatalokat, nehéz sikert elérni. Hozzátette, hogy ráadásul a bejelentett munkavállalók fele minimálbérre van bejelentve, ami elég fontos szempont, ha családtervezésről beszélünk.

„A statisztika bűvös világa a helyesíráshoz hasonlóan nehéz terep"

– reagált Novák Bangónéra, utalva a szocialista képviselő legutóbbi helyesírásos mutatványára. A közönségnek tetszett. Bangóné erre később úgy reagált, hogy 

„Örülök, hogy van 10 millió helyesen író, én nem vagyok köztük (...) hibázni az hibázik, aki dolgozik.”

Novák ahhoz a fentebb említett, minden hatodik gyerek külföldön születik részhez hozzátette, hogy az egész egyszerűen nem igaz. Ma a gyerekek 2 százaléka születik külföldön, a számot ugyan biztosan feljebb lehet tornázni, ha a határon túl élő kettős állampolgárságú magyar gyerekeket is beleszámoljuk, de ez a Bangóné által használt szám csak riogatás, nem valóságos. 

Az elvándorlásra pedig azt mondta, úgy lehet igaz ez a szám, ha elvándorlásnak tekintjük azt is, ha néhány évre külföldre költözik egy fiatal, akinek akár ott születik meg a gyereke, de aztán hazajön. De szerinte az sem probléma, ha Európában máshol marad, hiszen ez lehetőség a fiataloknak. Bezzeg régen nem volt ilyen lehetőség. Ausztriából pedig nagyobb arányban mennek el a fiatalok, mint tőlünk.

Novák Katalin a sok eredmény sorolása közben azért elmondta, hogy van még tennivaló, „hosszú még az út odáig, hogy Magyarországról azt lehessen mondani, hogy családbarát ország".

Hosszú lenne felsorolni az összes statisztikát, bevezetett, kivezetett lehetőséget, amit felsorolt a két képviselő, nyilván mindenki olyan adatokat hozott, amiből jobban jön ki a saját időszaka. De nagyjából a fentiekhez hasonlóan így nézett ki:

  • Bangóné szerint a bérlakásokra kellene többet fordítani.
  • Novák szerint inkább a saját tulajdon megszerzését kell támogatni.
  • Bangóné szerint a tankötelezettség leszállításával majdnem 100 ezer gyerek esett ki az oktatási rendszerből úgy, hogy semmilyen végzettségük sincs. Ezzel gyakorlatilag a Fidesz legálissá tette a gyermekmunkát, mert sok szegény helyen azért vették ki a gyerekeket az iskolából, hogy a család megélhetése miatt elmehessen közmunkába dolgozni.
  • Novák szerint ők bevezették az iskolás korú gyerekeknél, hogy az 50 órát meghaladó igazolatlan hiányzásnál a szülő elveszíti a családi pótlékot. Ezzel 60 százalékkal csökkentették az 50 órát meghaladó hiányzások számát.
  • Novák Bangóné szemére vetette, hogy hiába a szép szavak, amikor 2010 óta szinte semmit nem szavaztak meg abból, amit a Fidesz azóta bevezetett.
  • Bangóné erre elmondta, hogy salátatörvényeket terjeszt be a kormány, lehet, hogy van benne, amit megszavaznának, de tíz másikat meg nem tudnak.

Bangóné a beszélgetés közepén felvetette, hogy az MSZP meg fogja szavazni egyébként a kormány családvédelmi akciótervét. Csak azt kérik, hogy az ő beadványukat, benne a lakbértámogatás növelésével, a minimálnyugdíj emelésével, stb.,  a Fidesz is szavazza meg.

„Megszavazzuk, de akkor tessék már azt is, Isten látja lelkem, nem akarunk rosszat a családoknak”

– mondta.

Erre Novák a beszélgetés végén úgy reagált:

„Mi nem fogjuk megszavazni és támogatni a szocialisták bukott családtámogatási rendszerét. Ez egyszer már nem vált be, ezért választottunk új utat. Ha önök ezt támogatni tudják, az nagyon fontos előrelépés.”

A beszélgetés arra is jó alkalom volt, hogy megtudjuk, Bangóné Borbély Ildikó miért lett baloldali: a Fidesz első kormányzása alatt szerinte folyamatosan a pofájába vágták, hogy ő egy senki, mert ő nem tudta hozni azt a családmodellt, amit a Fidesz elvárt, mert akkor nem lehetett gyereke. Majd végül terhes lett, és imádott az lenni, és a hallgatóság megtudhatta azt is, hány éves koráig szoptatta a kisfiát.

Novák Katalin pedig azért jobboldali, mert ő antikommunista.

Borítókép: Nyitrai Dávid / Facebook - JÖSz - Joghallgatók Önképző Szervezete