Üzletszerűen hamisították a BKV-bérleteket

2019.03.29. 10:44

Bérlethamisítást követett el négy ember a fővárosban. Egy 38 éves férfi volt az ötlet kigondolója, aki rávett egy 26 éves férfit, meg annak 54 éves édesapját arra, hogy megfúrjanak a Budaörsi úton bérletautomatát, ahonnan 280 ezer forint értékű hőpapírt tulajdonítottak el, amiért 130 ezer forintot kaptak. A felbujtó társa egy 37 éves férfi volt, aki a bérletek számítógépes hamisításában vett részt.

A két férfi a hőpapírok megszerzése után elkezdte a bérlethamisítást, és a feketepiacon, a jogszerű árnál olcsóbban árulták azokat egy kiterjedt ügyfélkörnek. A két hamisítót a rendőrség 2016 őszén fogta el, a lakásukon több mint 100 hamis bérletet, hőpapírt és hőnyomtatót találtak.

A két férfi ellen üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, hamis magánokirat felhasználásának vétsége és más bűncselekmények, az apa és fia ellen rongálás bűntette és lopás vétsége miatt emeltek vádat. Ők a halmazati szabályokra figyelemmel négy és fél év szabadságvesztésre ítélhetőek.

A hamis bérleteket megvásárló, gyanúsítottként kihallgatott személyeket az ügyészség részben megrótta, részben feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott velük szemben.