Ügyvédei szerint mostantól szabadlábon védekezhet M. Richárd
Kedd délután közleményt adott ki Koltai Zsuzsanna és Wagner Ádám, akik a Dózsa György úti gázolással vádolt M. Richárd ügyvédei.
Eszerint a Fővárosi Törvényszék március 29-én kelt végzésével helyben hagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság végzését, amelyben a bíróság megszüntette M. Richárd letartóztatását és a vádlott bűnügyi felügyeletét rendelte el. Bár az ügyész súlyosabb kényszerintézkedésért fellebbezett, a Fővárosi Törvényszék ezt nem látta indokoltnak.
„Ennek megfelelően az eljáró bíróságok M. Richárd újbóli letartóztatását vagy házi őrizetnek megfelelő bűnügyi felügyeletének fenntartását, elrendelését szükségtelennek tartották” – közölték a férfi ügyvédei. Vagyis M. Richárd továbbra is bűnügyi felügyelet alatt áll, de nincs házi őrizetben, hanem szabad lábon védekezhet.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, M. Richárdot nemrég szívműtétje miatt engedték ki a letartóztatásból. A férfi azután került előzetesbe, majd házi őrizetbe, hogy 2017 májusában a Dózsa György úton összeütközött Mercedese egy Citroënnel, a baleset következtében pedig két ember életét vesztette.