Mindezt a házi őrizete alatt.
Hiába szabadult, nincs oka ünnepelni.
A rendőrök egy órán belül elfogták.
Igyekszik újraindítani az énekesi karrierjét.
Drogprevenciós előadásokat tartana a divattervező.
A Megasztár énekesét két éve csalás vádjával tartóztatták le.
Nem tartotta be a házi őrizet feltételeit.
Továbbra is bűnügyi felügyelet alatt áll.
Több ellene folyó eljárásban még nem született jogerős ítélet.
Korábban 33 év börtönbüntetésre ítélték.
Jövő héten újabb tárgyaláson hallgatják ki az énekest.
Kiengedték a házi őrizetből.
A rendőrség január elején foglalta le luxusautóit.
Gyenes Leventét tavaly ősszel vették őrizetbe költségvetési csalás gyanújával.
Eva Kailit házi őrizetbe helyezték.
Eva Kaili házi őrizetbe kerül, nyomkövetővel a csuklóján.
Három hónapig voltak vizsgálati fogságban.
Otthonából vezeti a Pest vármegyei várost.
A Külügyminisztérium szerint nincs fennakadás az építkezésben.
Sam Bankman-Fried cége több milliárd dollárral nem tud elszámolni.
Moldova volt elnöke 60 napig marad bírósági ellenőrzés alatt, ezalatt tilos elhagynia az országot.
Még a ráhelyezett nyomkövető eszközt is eltávolította magáról.
Fellebbeznek az ügyben.
A kriminálpszichológus szerint a férfi pszichopata.
Elrendelték a 25 éves férfi körözését.
Szórakozni akart egy bűnügyi felügyelet álló tolvaj, ezért megszabadult béklyóitól.
A Nitrogénművek közölte, hogy megszüntették a kényszerintézkedéseket az üzletemberrel szemben.
Nem rendelte el a milliárdos Bige László letartóztatását, de nem is oldotta fel az ellene elrendelt kényszerintézkedést a Nyíregyházi Törvényszék.
Ügyvédje ezt is túlzásnak tartja.
A hatvanéves férfi levágta az elektronikus nyomkövetőjét, a rendőrség nagy erőkkel keresi.
A volt elnök ellen csalás, kenőpénz elfogadása és korrupció miatt folyik eljárás.
Életét vesztette egy légzőszervi fertőzésben szenvedő elítélt. A lépés azonban nem vonatkozik az Ortega-rezsim politikai elítéltjeire.
Paul Manafort házi őrizetben, felesége mellett bekkelheti ki a járványt.
Hszü Csan-gzsunt lekapcsolták az internetről, háza előtt megfigyelők állnak, barátai alig érik el.
A 2002-es világbajnok szerb válogatott egykori tagja beismerte a bűnösségét.
Cs.Z.-t 9 év fegyházra ítélték, 2017 januárjában vágta le a nyomkövetőjét. Október végén elfogták.
2019 augusztus 12., 13:35
A házi őrizetbe került férfi szerint pisztolyt fogtak a fejéhez, úgy közölték vele, hogy Mácsiknak most el kell tűnnie egy időre.
Nyomkövetőt kell viselnie.
A beszerzésben segítő társa jutalma napi 1 gramm kannabisz volt. Együtt is szívtak, most megszívták.
Szergej Mescserjakov a nukleáris meghajtású szovjet műholdak veszélyéről beszélt, őrizetbe vették.
A Kósa Lajost is rászedő asszony házi őrizetbe került.
De továbbra is bűnügyi felügyelet alatt áll.
Csaba szabad, írja az ügyvéd-politikus.
Az se biztos, hogy tényleg úgy történt a forradalmi beavatkozás, ahogy állítja.
Ehhez 7,5 millió forintos óvadékot állapítottak meg.
2018 szeptember 13., 07:53
A férfi engedély nélkül hagyta el otthonát, nem találják.
2018 augusztus 22., 09:33
A kényszerintézkedést négy hónappal hosszabbították meg.
2018 augusztus 16., 18:19
Engedély nélkül elhagyta házi őrizete helyét.
Fél év után feltételesen szabadulhat.
Nyomkövető van a lábán. Most engedélyezték neki, hogy nagymamája temetésére elmenjen.
A 33 éves Mezei József ellen körözést adtak ki.
A Sukoró-ügyben elítélt egykori MNV-s igazgató hét hónap börtön után házi őrizetbe került.
Hanem azért, mert megszökött a házi őrizetből.
Ezért újból őrizetbe vették a közjegyzőt.
A lovagkereszttel kitüntetett Busch Béla nem ismeri el bűnösségét.
A rendőrség körözést adott ki.