Kiengedték a házi őrizetből Andrew Tate-et

2023.08.04. 13:11
Szóvivőjének közlése alapján Andrew Tate-et kiengedték a házi őrizetből Romániában a nemi erőszak és emberkereskedelem vádjával indított tárgyalásáig.

A hírhedt influenszer és testvére, Tristan március óta házi őrizetben volt, júniusban emeltek vádat ellenük. Mindketten tagadják a vádakat − írja a BBC.

A páros szabadon mozoghat Bukarestben és a környező kerületben, ahol élnek. Hatvan napig még bűnügyi felügyelet alatt állnak.

A rendőrségen kötelesek jelentkezni, ha erre felszólítják őket, és minden lakcímváltozásról tájékoztatniuk kell a hatóságokat.

Megtiltották továbbá, hogy kapcsolatba lépjenek a velük együtt megvádolt két román társukkal, a tanúkkal, illetve az állítólagos áldozatokkal vagy azok családjával.

Ha megszegik ezeket a szabályokat, visszakerülhetnek a házi őrizetbe vagy előzetes letartóztatásba.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.”