50 millió facsemetét ültetnek el idén az erdőkben

2019.04.09. 09:02

Tavasszal 22 millió, ősszel pedig még ennél is több facsemetét ültetnek el az állami erdőgazdaságokban, írja a Magyar Nemzet az Agrárminisztérium közlésére hivatkozva. Emellé a magán-erdőgazdálkodók akár még több millió fát is ültethetnek.

A minisztérium szerint a klímaváltozás miatt nagyon fontos, hogy megfelelő fajtájú facsemetéket használjanak az erdősítéskor.

A kutatások szerint az elkövetkező 50-100 évben visszaszorulnak az olyan hegyvidéki fafajok, mint a lucfenyő vagy a bükk, míg nőni fog a meleg, száraz körülményeket jobban elviselő fafajok, például a csertölgy térfoglalása.

A tárca célul tűzte ki az ország fával borított területeinek növelését, mivel ez az egyik leghatékonyabb eszköz a klímaváltozás negatív hatásainak mérséklésé­ben.

A magyar erdők jelenleg is évente 4 millió tonna szén-dioxidot kötnek meg, ami  700 ezer főre jutó éves kibocsátásnak felel meg. Az erdők hatékonyan mérséklik a levegő hőmérsékletét is, akár hat-nyolc fokkal is hűtve azt.

Nagy István agrárminiszter hétfőn az Inforádiónak azt mondta, hogy nem félni kell a klímaváltozástól, hanem tudni kell a válaszokat, ismerni, hogy milyen növények telepíthetők a megváltozott körülmények között. Szerinte Magyarországon már volt száraz időszak, most elő kell venni az akkor ismert növényeket és fajtákat.