Elítélték a boldvai szülőket, akik megölték a vérfertőzésből született csecsemőt
Egy boldvai férfit 25 évre, feleségét pedig 20 év fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Ítélőtábla előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt. A másodfokon eljáró bíróság a házaspár lánya esetén helybenhagyta a kétéves börtönbüntetést, amelyet három évre felfüggesztett.
A három vádlott 2015-ben a lány titokban szült gyermekét ölte meg, aki az apjával folytatott vérfertőző viszonyból született. Az apát a bíróság szexuális erőszak és vérfertőzés miatt is elítélte.
A vádirat szerint az apa tíz éven át kényszerítette vér szerinti leányát szexuális kapcsolatra. A külvilágtól elszigetelve élő, akkor még fiatalkorú lányt az apja többször megverte és azzal is fenyegette, hogy megöli, ha szólni mer bárkinek a történtekről. Az anya évek óta tudott a szexuális erőszakról, de az ellen semmit nem tett.
A lány terhes lett, és 2011-ben titokban gyermeket szült, akit apa nélkül anyakönyveztek. 2015 végén az akkor már felnőtt korú lány ismét várandós lett az apjától. Ekkor a férfi és felesége elhatározták, hogy a terhességet eltitkolják.
A terhesség megszakítására nem volt pénzük, de megtartani sem akarták a gyermeket, így elhatározták, hogy megölik. A lány a családi ház egyik szobájában szülte meg a gyermeket. A szülésben az anyja segédkezett, de jelen volt a lány apja és a velük együtt élő kiskorú gyermekek közül három is. Az életképes csecsemőt az ágyneműtartóba rejtették és a sorsára hagyták. Az újszülött ellátatlanság miatt négy óra múlva meghalt.
Másnap a lány rosszul lett, mentőt hívtak hozzá. Ekkor derült fény az előző éjszakai szülésre. A holttestet nyomozók találták meg.