Kiborította a kommentelőket a Telekom bűntudatkeltő anyák napi reklámja
Egy háromperces reklámot tett fel a Youtube-ra a Telekom még múlt szombaton, anyák napja előtt egy nappal. Arról szól, hogy az anyák beülnek az óvodai anyák napi ünnepségre, de ahelyett, hogy a gyerekek jönnének be, és mondanának verset, elsötétül a terem, és egy vetítés kezdődik. Ezen a gyerekek az anyáktól hallott kifogásokat ismételve mondják el, hogy bocs, de nem tudtak most eljönni, nagyon elfoglaltak, „tegyük át a mait”, „tudom, hogy megígértem, de még mindig nem végeztem a dolgaimmal”, „tudom, hogy készültél, de nagy macera lenne odamennem” és hasonlók.
Aztán az anyák azt mondják, magukra ismertek a kifogásokban, és a saját anyjukra gondoltak közben. A gyerekek pedig a végén belépnek a terembe a nagymamájukkal.
A Youtube-videó és a Facebook-poszt alatt is kiborultak a kommentelők, az általános mondanivalót nagyjából jól összefoglalja a következő két idézet:
Az egyébként is szétszakadó, holtfáradt, folyamatos lelkiismeret-furdalással küzdő anyukákban ezen a napon kell erősíteni a szaranya-szargyerek érzést.
Illetve
Tényleg ez a realitás, amit láttok? Hogy kifogásokat keresnek az anyák? Így kell ezt? Nyomasztani, hadd érezzék egy darab tehetetlen sz*rdarabnak magukat, akik mondjuk a meló, kialvatlanság, házimunka és család mellett próbálják a legtöbbet kihozni az adott helyzetből? Szégyellje magát az a team, amelyik ezt kitalálta, de tényleg.
Volt, aki szóvá tette azt is, hogy vajon a Telekomnál az anyák hány órában, milyen otthonról dolgozási lehetőségekkel vannak állásban.
Az üzenet egyébként az lenne, hogy költsd a pénzedet a Telekomnál akkor, ha nincs időd a gyerekedre/anyádra, vagy hivatalos megfogalmazásban: „A Telekom hisz abban, hogy azokon a napokon is közelebb kerülhetünk az anyukánkhoz, amikor épp nem fér bele, hogy együtt legyünk vele. Mindegy, hogy az egy üzenet, egy fotó vagy egy hívás, ha minden nap csak 4 percet szánunk rá, ez a sok pici összeadva évente egy újabb közös napot jelent nekünk.”
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében
Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.
március 17., 11:24
- Belföld
Alvásproblémáit akarta kannabisszal megoldani, eljárást indított ellene a rendőrség
Egyúttal üzentek a szülőknek: legyenek résen, ha gyerekük raszta hajat csináltat.
52 perce
- Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője
A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.
március 17., 11:49
- Mindeközben
Osvárt Andrea először mutatta meg párját, kislányáról is mesélt: „Nagyon örülök, hogy nem húszévesen jött a gyerek”
2 órája
- Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni
Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.
március 17., 11:33
- Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását
Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.
március 17., 12:25
- Belföld
Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba
Rekordot döntött a felsőoktatási jelentkezések száma.
március 17., 10:59
- Belföld
Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba
Lefotóztuk a járművet.
március 17., 11:21
- Mindeközben
Nem lehet némán elmenni Gáspár Evelin szettje mellett, érdekes dolog szúr szemet ezeken a fotókon
4 órája
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan fogadta előző kapcsolatából született lánya a 15 évvel fiatalabb párját
5 órája
- Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
3 órája
- Belföld
Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről
Úgy érzik, a környező ingatlanfejlesztések mindent megkapnak, miközben ők csak vágyakoznak.
március 17., 14:21
- Belföld
Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha
A főpolgármester szerint Budapest nem hagyja magára azokat, akik kiállnak a közösségükért.
március 17., 14:41
- Belföld
A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt
A kormányfő hétfőn újra megszólalt az ügyben.
március 17., 12:58
- Belföld
Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében
Környezetkárosítás bűntette miatt indult eljárás.
március 17., 13:18
- Belföld
Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog
A kormánybiztos szerint azok is gyilkosok, akik mérgeket adnak az embereknek.
március 17., 06:12
- Belföld
Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét
Egy jobboldali javaslatot fogadott el a közgyűlés.
március 17., 06:49
- Címlapon
Átalakul a különleges jogrend, megnyírják a kormány rendeletalkotási hatáskörét
Milyen lesz 2026. január 1-jétől az új különleges jogrend? Tiszta vizet öntünk a pohárba.
1 órája
- Belföld
Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében
Több mint 80 éve csapódhatott egy élő, akkor még fiatal fába.
március 17., 07:18
- Mindeközben
Nagy Feró A Nagy Duettről: Hál’ istennek, hogy kiestünk, csak egy nyűg volt a nyakamon, Szabó Zsófi szabályosan utált engem
9 órája
- Belföld
Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül
A leghosszabb munkálatok május végéig tartanak.
március 17., 07:43
- Belföld
Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én
Úgy véli, a liberális szavazóknak furcsa lehetett a Tisza Párt vezetőjének öltözéke.
március 17., 08:18
- Mindeközben
Különleges meglepetéssel készült Balogh Petya számára a Cápák között vállalkozója
10 órája
- Belföld
Esküt tesz a Parlamentben a fideszes képviselő, aki Magyar Péterrel is összeszólalkozott
Az ülés 13 órakor kezdődik.
március 17., 08:22
- Belföld
Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után
Hajnali háromkor landolt a repülőgép Budapesten.
március 17., 07:32
- Címlapon
Orbán Viktort a vagyonával kapcsolatban támadták a parlamentben, a kormányfő személyesen válaszolt
Feszült pillanatok az ülésteremben.
4 órája
- Mindeközben
Fekete Pákó súlyosan megsérült a Farm VIP-ban: „Nem tudtam, hogy mekkora bajt okoztam”
13 órája
- Belföld
Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak
Kettős halálos gázolás történt.
március 17., 11:58
- Belföld
Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban
Az ügyben büntetőeljárás indult.
március 17., 12:05
- Belföld
Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását
Négyen sérültek meg a balesetben.
március 17., 12:36
- Belföld
Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya
A nő állítja, a dulakodás hevében fel sem fogta, hogy kést ragadott.
március 17., 11:52
- Belföld
Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi
Rendszeresen verekedtek egymással már korábban is.
március 17., 11:34
- Belföld
Agyhalottá nyilvánították az orvosok a Fonón bántalmazott idős nőt
A bíróság hétfőn dönt a fonói gyilkos letartóztatásáról.
március 17., 05:58
- Mindeközben
Váratlan fordulatot vett a Harry Potter-filmek egyik kisdiákját alakító színész élete
tegnap, 20:04
- Címlapon
Az egyik államtitkár inkább nem várná meg, míg kötelezővé válik a Pride
Gyurcsány Ferencnek és Orbán Viktornak is beszóltak a parlamentben.
2 órája