12 éves gyerekével kampányolt egy Momentum-aktivista

2019.05.20. 14:52

Olvasónk jelezte, hogy a Széll Kálmán téren egy kisfiúval kampányolt a Momentum. Két fotót küldött, melyeket a párt zárt Facebook-csoportjában osztott meg az egyik aktivista. A képeken jól látható, hogy a lila, momentumos kabátot viselő fiú a pártot népszerűsítő szórólapokat osztogat, illetve a lila pult mögött áll két felnőtt társaságában. 

„A Momentum pultjánál lévő fiú az egyik aktivistánk gyermeke, 12 éves, néhány órán át volt a pultunknál, amíg az édesapja aláírásokat gyűjtött az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért – válaszolta megkeresésünkre a Momentum. – 

Egyszeri esetről van szó, amelyről az aktivistánk döntött minden buzdítás és előzetes egyeztetés nélkül, miután gyereke maga jelezte, hogy szívesen osztana szórólapot.  Az eset tudomásunkra jutása után az aktivistával is egyeztettünk arról, hogy a jövőben hasonló ne fordulhasson elő. Más hasonló esetről nincsen tudomásunk.

Hajnal Miklós hozzátette, nem egy átlagos olvasó levelet kaptunk, a zárt, tagsági csoportból küldte valaki rosszindulatúan. Azt is megírta, a Momentum korábban már egyértelművé tette, hogy elítéli a gyerekekkel való kampányolást, amikor a Fidesz önkormányzati fenntartású óvodákban gyűjtött óvónőktől aláírást Józsefvárosban. 

Ombudsmani felszólítás a gyerekekkel való kampányolás ellen

Az EP-kampány előtt Székely László, az alapvető jogok biztosa arra kérte a pártokat, hogy ne használják a gyerekeket biodíszletként rendezvényeiken, tartózkodjanak a velük és róluk készült képek kampánycélú felhasználásától. 

AZ OMBUDSMAN SZERINT A GYERMEKEK PÁRTPOLITIKAI CÉLÚ SZEREPELTETÉSÉT, ILLETVE FELHASZNÁLÁSÁT NEM IGAZOLJA ÉS NEM IS IGAZOLHATJA AZ ÖNKÉNTESSÉG, A BELEEGYEZÉS. ÖNMAGÁBAN A SZÜLŐI HOZZÁJÁRULÁS IGÉNYLÉSE IS JOGSÉRELEMHEZ VEZETHET, UGYANIS A SZÜLŐT KÖZVETVE VAGY KÖZVETLENÜL A POLITIKAI NÉZETEI, SZIMPÁTIÁJA KIFEJEZÉSÉRE KÉNYSZERÍTHETI, ÉS E KÉNYSZERHELYZET ELSZENVEDŐJE VÉGSŐ SORON A GYERMEK LESZ.

- írta.

Egy nagy gyerekjogi civil szervezet, a Hintalovon Gyermekjogi alapítvány is levelet küldött a pártoknak, hogy tartsák tiszteletben a gyermekek jogait, és ne használják őket kampánycélokra.

Az április elején kiküldött felhívásra egy párt reagált a megkeresett 18-ból – hogy ezen kívül hányan vállalták más formában, hogy tiszteletben tartják a gyermekjogi alapelveket a kampány során, arról nincs információnk 

– olvasható a közleményükben. Azt nem árulták el megkeresésünkre, hogy melyik párt jelzett vissza, hogy rendben.