Nem a konyhán kerültek kukacok a kerepesi iskola tanulóinak levesébe
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani, akár két órával is nőhet a menetidő az M1-es, M3-as és az M5-ös autópályákon
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
A Nébih vizsgálata kizárja, hogy a főzőkonyhán kerültek kukacok a kerepesi iskola tanulóinak ebédjébe, írja az MTI.
Május elején írtuk meg, hogy a kerepesi Széchenyi István Általános Iskola menzáján csontkukacok másztak a lebbencslevesben. Az iskola vezetősége arról tájékoztatta a szülőket, hogy megtették a szükséges lépéseket, és a polgármesteri hivatallal közösen igyekeznek minél hamarabb megoldást találni.
Franka Tibor, a település polgármestere az Indexnek elismerte a kukacokat, viszont azt állította, hogy az állatok nem az iskolában kerültek a levesbe, mert ott a kiszállított, zárt edényekből csak kiszedik a tányérba az ételt, ráadásul a tálalókonyhát is most festették.
A szolgáltató cég, a Hungast Vital Kft. idegenkezűség, valamint a hatóság félrevezetése és rágalmazás miatt rendőrségi feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, szerintük ugyanis nem a cég felelős a történtekért, hiába állította ezt a polgármester. Közleményükben azt írták, a tálalókonyhában "tapasztalható és fényképekkel dokumentált élelmiszerbiztonsági szempontból rendkívül aggályos állapotokért az önkormányzat felelős". Hozzátették, az érintett napon több ezer adag leves szállítottak ki a kerületben és sehol se volt hasonló probléma. Sőt, utólagos megkérdezésük alapján a fogyasztók 100 százalékban elégedettek voltak az aznapi menüvel.
A céghez eljuttatott levelében a Nébih most azt írja, hogy ellenőrizték az iskola tálalókonyháját és az ellátó étterem főzőkonyháját, valamint a ételt laboratóriumban vizsgálták. Mindezek alapján pedig egyértelmű, hogy nem a főzőkonyhán szennyeződött a leves.
"A Hungast Vital Kft. reméli, hogy a jövőben senki nem kíván politikai előnyt szerezni azáltal, hogy hiteles információk hiányában, vagy éppen tények figyelmen kívül hagyásával becsületes, munkájukat lelkiismeretesen végző szakemberek munkáját és a szolgáltatót próbálja meg lejáratni" - reagált a cég az MTI-hez eljuttatott közleményében, utalva a polgármester kijelentésére.