Megpróbálják leárnyékolni a Hableányt, hogy be tudjanak jutni a hajóba
![EA3823CB-C8C9-4B06-8724-6777F39929EF](https://kep.index.hu/1/0/2802/28021/280214/28021439_4787d011bbd4041f66d4940ee243cafc_wm.jpg)
További Belföld cikkek
-
A DK szerint Pintér Sándornak, Rétvári Bencének és Takács Péternek is le kellene mondani a kórházi VIP-szolgáltatásokról
- Dömötör Csaba szerint a Tisza Párt kongresszusát Manfred Weberék finanszírozták
- Lesöpörte az asztalról a NOlimpia 2.0 népszavazás ügyét a Kúria
- Kislányokat futtatott egy hajdúsági férfi, aki képviselőként és ismert zenészként dolgozott
- Halálra gázolt a vonat egy embert Győr és Sopron között
A Belügyminisztérium (BM) közleményt adott ki a Hableány hajó mentésének munkájával kapcsolatban péntek délután.
A BM szerint mivel még meg sem tudták közelíteni a hajótestet a magas vízállás, a nulla látótávolság és az erős sodrás miatt, egyedi megoldást kell találni az elsüllyedt hajótest kiemeléséhez, mert egyik hagyományos eljárás sem működik. Ahogy fogalmaztak: „A lehetőségeket elvi modellkísérletekkel és gyakorlati tesztmerülésekkel is vizsgálják, mivel a hajótestet az eddigi merülések során nem lehetett megközelíteni.”
![Koreai mentőcsapat a Dunán.](https://kep.index.hu/1/0/2802/28026/280261/28026199_14012f7a5a8c603744751e5ec96fe00a_wm.jpg)
Azt írják, a TEK a munkálatok koordinálására a Margitszigeten kihelyezett vezetési pontot állított fel, ahol hatvan fős csapat (mérnökök, hídépítők, vízügyi szakértők, illetve magyar és külföldi búvárok) keresi azt a biztonságos megoldást, amivel első ütemben vagy a hajótestet, vagy a nagy valószínűséggel a hajótestbe szorult személyeket a felszínre lehet emelni.
Péntek este Kang Kjung Vha, a dél-koreai külügyminiszter meglátogatta a dél-koreai haditengerészet búvárait a margitszigeti irányítóközpontnál.
A május 29-én a Margit híd magasságában elsüllyedt termes személyhajó kiemelésével kapcsolatos feladatok irányításával Pintér Sándor belügyminiszter a TEK főigazgatóját, Hajdu János vezérőrnagyot bízta meg – áll szintén ebben a közleményben.
Az előrejelzések szerint még legalább öt nap telik el, míg visszaáll a normális, négyméteres vízszint.
![Song Shunkeun ezredes tájékoztatta a külügyminisztert a mentési tervről.](https://kep.index.hu/1/0/2802/28026/280262/28026201_2e7634e353ae935789b96d6fb880d3f8_wm.jpg)
Rettenetes körülmények, életveszély
Kovács Gábor, a Havária Katasztrófaelhárító Közhasznú Egyesület búvárja volt, aki csütörtökön elsőként lemerült, és pénteken az M1 Híradónak nyilatkozott róla. „Rettenetesek a körülmények a víz alatt, lehetetlen ilyenkor merülni. Nulla látás, minimális mozgástér. Leengedtük a létrát, pozícióba helyeztük, de a létrától nem tudtam elszakadni. Van egy kisegítő személyzet, egy merülésvezető, mentőbúvárok, egy hajóscsoport. Gyakorlatilag egy ország azon gondolkodik, hogy megy le egy búvár ilyenkor” – mondta.
![Búvár merül a Dunába a hajóbalesetben elsüllyedt Hableány turistahajó közelében a Margit hídnál 2019. május 31-én.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2802/28025/280255/28025525_82165f1bdcc921a7b01d6d6c699e8d6e_wm.jpg)
A búvár a hajóra nem tudott átmenni a Duna erős sodrása miatt, mert ekkora sodrásban még nincs árnyékolás.
Azon dolgoznak, hogy leárnyékolják a hajó előtti szakaszt, hogy a búvárok be tudjanak jutni a hajótestbe.
Szathmári Zsolt, a Szatya Búváriskolától, a másik búvár, aki lemerült csütörtökön, azt mondta az RTL Klubnak, hogy a határokat súrolják, mert ilyen 600-as vízállásnál már olyan nyomás érheti, hogy nem tud megmaradni a létrán.
Azt is elmondta, hogy a nagy sodrás miatt többször felszakadtak az oldalhorgonyok, sőt, kétszer hátrább is csúszott a roncs. A búvárnak 65 kiló ólmot kellett magára vennie, hogy ne sodorja el a víz. Plusz két kétkilós ólombakancsot.
A 24.hu drámai jelenetekről számolt be, azt írták, hogy el kellett vágni egy TEK-es búvár légzőcsövét, hogy fel tudjon jönni a felszínre, mert az beleakadt valamibe.
Acélszerkezeteket hoztak
Helyszínen tartózkodó kollégánk szerint a roncs helyét péntek kora délután kijelölték a hatóságok, egy sárga és egy piros bója jelzi az elsüllyedt Hableányt a Dunában.
Péntek délután öt óra körül lezárták a pesti alsórakpart délről északra tartó oldalát, mert megérkezett egy darus tűzoltóautó, ami nagy acélszerkezeteket hozott. Kollégánk megtudta egy tűzoltótól, hogy ezeket a szerkezeteket hétfőn fogják levinni a pontonhídhoz.
![Péntek délután öt óra körül lezárták a pesti alsórakpart délről északra tartó oldalát, mert megérkezett egy darus tűzoltóautó, ami nagy acélszerkezeteket hozott. Kollégánk megtudta egy tűzoltótól, hogy ezeket a szerkezeteket hétfőn fogják levinni a pontonhídhoz.](https://kep.index.hu/1/0/2802/28026/280262/28026205_d62add3448210d34a11bc0b24659a399_wm.jpg)
(Borítókép: Ajpek Orsi / Index)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.