Gyöngyi
9 °C
25 °C
Index - In English In English Eng

Továbbra sem lehet lemerülni a hajóroncshoz, egyedi megoldást keresnek

2019.06.01. 10:23 Módosítva: 2019.06.01. 12:14

Egyelőre továbbra is képtelenség lemerülni a szerdán a Margit hídnál elsüllyedt hajó roncsához, hangzott el az M1-en. Pénteken egy bajai ipari búvár megpróbált lemerülni, de őt is ki kellett menteni.

Szombat délben a csatorna tudósítója azt mondta, hogy szombaton már nem várható újabb merülési kísérlet. Azon dolgoznak, hogy leárnyékolják a hajó előtti szakaszt, hogy a búvárok be tudjanak jutni a hajótestbe. Ehhez visznek a helyszínre eszközöket.

Itt írtunk arról bővebben, hogy milyen rettenetes körülményekről számolnak be a mentésben a helyszínen dolgozók, egyelőre túl erős a sodrás, és a vízszint is emelkedik. A Belügyminisztérium pénteki közleménye szerint még nem tudták megközelíteni a hajótestet a magas vízállás, a nulla látótávolság és az erős sodrás miatt.

Az M1-en azt mondták, hogy vagy meg kell várni az apadást – ami napokba is telhet, az előrejelzések szerint még legalább öt nap, míg visszaáll a szombat délután várható 592 centiméteres tetőzésről a normális, négyméteres vízszint –, vagy valamilyen speciális megoldást kell találniuk a mentőcsapatoknak a következő napokban.

A Belügyminisztérium pénteki közleménye szerint egyedi megoldást kell találni az elsüllyedt hajótest kiemeléséhez, mert egyik hagyományos eljárás sem működik.

A rendőrség korábbi közleménye szerint a Margit hídnál a Dunán május 29-én 21 óra 5 perckor egy termes személyhajó és egy szállodahajó ütközött, a személyhajó drámai gyorsasággal elsüllyedt. Az elsüllyedt hajón összesen 35 ember volt, 2 fős magyar személyzet, valamint 33 dél-koreai turista. A baleset után a mentésben részt vevők hét embert kimentettek a vízből, és további hét ember holttestét találták meg – valamennyien a Koreai Köztársaság állampolgárai.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport