TEK: Optimális esetben vasárnap emelhetik ki a Hableányt

2019.06.07. 22:18 Módosítva: 2019.06.08. 00:02

A legfrissebb szonárképek szerint döntően a gerincén, déli irányban (tattal felfelé) áll a múlt szerdai hajóbalesetben elsüllyedt Hableány – mondta a Terrorelhárítási Központ (TEK) társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.

Jasenszky Nándor hozzátette: továbbra is azon dolgoznak, hogy a vezetőszárakat átfűzzék, ami folyamatos munka. Jelenleg nem lehet megmondani, hogy a négy heveder átfűzésével mikor végeznek. Optimális helyzetben vasárnap, de az is lehet, hogy egy hét múlva.

Felidézte, a kezdet kezdetén ki kellett alakítani egy vezetési pontot, majd fel kellett mérni és össze kellett szedni az együttműködő partnereket. Ez komoly és feszített munka volt – mondta.

Kállai Zoltán, a HSP Hídépítő Speciál Építőipari Kft. hajózási üzletágának vezetője azt mondta: ha alá van hevederezve a Hableány, akkor fél óra, egy óra alatt emelhetik a víz felszínére. Ezután egy hosszabb, elhúzódó folyamat kezdődik. Ha már minden ablak a felszínen lesz, megkezdik a víz kiszivattyúzását, majd eldöntik, milyen módon szállítják el a hajót.

Arra számítanak, hogy a roncs a hordalékkal és a vízzel együtt 60 tonna súlyú lesz.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport