Emília
13 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Amikor betörtem néhány ablakot, féltem, hogy előbukkan egy holttest

2019.06.11. 11:41

A laikus számára alig elképzelhető, milyen borzasztó nehéz körülmények között kellett dolgozniuk azoknak az ipari búvároknak, akik előkészítették a Hableány kiemelését. Papp Zoltán és három munkatársa a szolnoki Búvár Kft.-től és a budapesti Szökőár Kft.-től több napig dolgozott azon a víz alatt, hogy a roncsot a felszínre tudják hozni a Clark Ádám úszódaruval.

Ehhez a művelethez nemcsak szakmai tudás, de bátorság is kellett. Az ipari búvárok általában 300-as vízállásnál kezdhetnek csak dolgozni, efölött általában tilos a merülés.  Most a különleges helyzet miatt 500-as, majd 460-as vízállásnál vállalták a merülést.

Rögtön a művelet első része nagyon nehéz: lejutni a létrán a meder aljára. Ilyen magas vízállásnál nagyon erős a sodrás, az embert rögtön le akarja sodorni a létráról. Ehhez jönnek az egyéb váratlan örvények, amik szabályosan lelökik onnan az embert, mondta az Indexnek Papp Zoltán.

A búvár energiájának később is mintegy 70 százalékát csak az teszi ki, hogy a sodrásnak ellentartson, kapaszkodjon, ami sok erőt és kitartást kíván.

Az ipari búvárok speciális ruhában vannak, ami alá bármit felvehetnek, így nem fáznak, sőt a folyamatos erőkifejtés miatt akár izzadhatnak is.

Ruhájukban 30-40 kilónyi ólomsúly van, ólomcipőt viselnek, hogy le tudjanak menni a meder aljára. Itt csakis hasalva és kúszva haladhatnak előre, mert így a legkisebb a víz ellenállása. Ha felegyenesednének, elragadná őket az áramlás.

A Dunában mindig lehet látni egy picit, most szerencsénk volt, én körülbelül 30-50 centire láttam. Ezt úgy kell elképzelni, mintha az ember sűrű hóesésben vagy ködben bekapcsolna egy lámpát.

Papp Zoltán egyik feladata az volt, hogy a Hableány roncsainak ablakait lezárja. Ezt azért csinálták, hogy a kiemelésnél ne essenek ki holttestek a hajótestből, minden áldozatot megtaláljanak.

A legtöbb ablak be volt törve részben az ütközéstől, részben attól, hogy a beáramló víz nyomta ki az ablaktáblákat. Az oldalra dőlő hajótestben az ablakokhoz borultak a bent lévő fémlábú asztalok, székek, és egyéb használati tárgyak. Papp Zoltán elmondása szerint ezért is volt életveszélyes bemenni a roncsba, mert ott az ember könnyen beszorulhatott vagy megsérülhetett volna.

Az ablakokat nem hegesztéssel zárták le, ugyanis az erős sodrás, a fa ablakkeretek és a hajótest vastag festése miatt erre nem lett volna lehetőség, ezért az ablaknyílásokba feszíthető fémlapokat alkalmaztak. Ehhez néhány ablakot még be kellett törnie Papp Zoltánnak a víz alatt: 

Őszintén mondom, hogy amikor néhány ablakot be kellett törnöm, tartottam attól, hogy amikor bentről kizúdulnak a dolgok, előbukkan egy holttest is, de szerencsére ilyen nem történt.

Papp Zoltán másik feladata a hajótest kiemeléséhez szükséges hevederek átfűzése volt a mederfenéken heverő roncs alatt. Ezt a munkát is számos egyéb nehezítő körülmény között tudták csak elvégezni. A hajóroncs mellett eleve nehéz a búvárnak közlekednie, mert nagyon sok kötél, rúd, villanyvezeték, padok és egyéb tárgy áll ki róla. Ezekbe nagyon könnyű beleakadni, ami veszélyes helyzeteket idézhet elő.

A Duna medrének alján ráadásul még ott vannak az 1944-ben (és 45-ben is) felrobbantott Margit híd tömbjei és törmelékei, ezeket is egyenként kellett kitapogatni és kerülgetni.

A hajótest kiemeléséhez szükséges, súlyos drótköteleket (behúzókötelek) egyenként kellett levinni a meder aljára, majd ilyen körülmények között átvezetni a hajótest alatt. Mivel a hajó a meder alján feküdt, ehhez lyukakat kellett fúrni a homokos sóder alatt. Ez nem minden esetben sikerült, ekkor egy mosótömlőt kellett levinni, és víznyomással távolították el a hordalékot.

A hajótest alatt ilyenkor először nem a vastag emelőhevedert, hanem egy vékony, úgynevezett berudalószálat fűznek át, ehhez csatlakoztatják aztán a vastagabb hevedert. Ezt a csőgörényhez hasonló eszközt szabályosan rugdalni kell a víz alatt a búvárnak, hogy át tudja fűzni.

Azt azonban nem lehetett megoldani, hogy az átfűzött szálat a másik oldalon egy másik búvár várja és áthúzza. Ezért újra a felszínre kellett menni, ezután átállni a búvárpontonnal a másik oldalra, és ismét lemerülni, majd GPS-szel megkeresni az átfűzött szálat. Papp Zoltán ezt azzal indokolta, hogy a mentés rendkívül nehéz körülményei miatt csak egy búvár biztonságos munkáját tudták garantálni a felszínről.

Kiderült aztán az is, hogy a hajótest alatt átfűzött vastag drótkötelek nem elég hosszúak, ezért ismét merülni kellett, hogy ezeket egyenként meg tudják toldani. A búvárok megfeszített munkával végül négy ilyen emelőszárat fűztek át a hajótest alatt. Ez már elég volt ahhoz, hogy megkezdjék a kiemelést. A félig a felszínre emelt roncs farára aztán kedden újabb hevedert kellett tenni, de ez már valamivel könnyebb volt, hiszen már nem kellett átfúrni a medret.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport