Móric
5 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

A bódétűzben meghalt kislány családjának otthona is leégett korábban

2019.06.26. 05:45

A Blikk információja szerint régebben leégett az a budakeszi ház is, ahol a hétfőn a MOM Sport tetején lévő fabódéban keletkezett tűzben meghalt kislány és a családja lakott. A budakeszi házuk leégése után kellett elköltözniük, az elmúlt hónapokban a Pilisben találtak új otthonra. Az akkori nyomozás azzal zárult, hogy a tüzet vélelmezhetően az otthon játszó gyerekek okozták, egészen pontosan a most 11 éves fiú, Dominik.

A 8 éves áldozat édesanyja az RTL-nek azt állította, hogy nem volt a gyerekeknél semmiféle tűzszerszám, gyufa, öngyújtó vagy hasonló. Ennek ellentmond azonban, hogy a bódéban a gyerekek okozták valamiképpen a tüzet.

„Talán tíz percen múlott, hogy nem értem oda időben. A kislányom a szemem előtt haldoklott, harminc percig próbálták újraéleszteni, de hiába. Hullámokban tör rám a gyász, de a másik két gyermekem miatt tartanom kell magam” – mondta a Blikknek az anya.

A gyerekek apja szerint a tüzet túlélő másik két gyermeket kivizsgálták, fizikailag jól vannak, lelkileg azonban össze vannak törve – jegyezte meg a lap.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport