Gyerektáborban kukkolta a zuhanyzó lányokat egy férfi Zamárdiban
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
A szomszédos mellékhelyiségből áthajolva, felülről videózta telefonjával a zuhanyzó lányokat egy férfi az egyik zamárdi gyerektáborban. Az Index olvasója a Balaton Soundon dolgozott, de szállást a helyi ifjúsági táborban kapott, a kukkolót ő vette észre július 6-án, szombaton éjjel.
Hajmosás közben felnéztem, ekkor pillantottam meg először azt a középkorú, sötét alakot, aki a szomszédos mellékhelyiségből áthajolva, telefonját felettem tartva nézi, ahogy fürdök, illetve felvételt készít rólam. Nem tudni, mióta állt felettem és a mellettem zuhanyzó kislány felett, de öt perce már biztosan fürödtünk
– írta.
A Balaton Soundon dolgozó lány azonnal körbeírt a táborban lakó munkatársainak, hogy figyelmeztesse őket. Néhány óra múlva egy másik lány is jelezte, hogy látott egy gyanús alakot.
Újabb két és fél óra elteltével ismét feltűnt a férfi és megint a telefonját átdugva készített felvételeket a lányokról ott, ahol rólam is. Az összes lebukásánál nyugodtan hagyta el a helyszínt, és egyáltalán nem sietett.
Másnap hárman is feljelentést tettek, a rendőrök pedig néhány órával később komplett akciótervvel álltak elő, hogy lebuktassák a férfit. Két civil ruhás nyomozót küldtek a táborba, akik annál a helyiségnél álltak lesben, ahol a lányok fürödtek. Sokat nem kellett várniuk, mert két táborozó diák az egyik mellékhelyiségben észrevette a kukkoló férfit.
akkor is Teljesen nyugodtan próbált elmenni, de a rendőrök a falhoz szorították, a telefonját elvették és megbilincselték.
Kiderült, hogy a középkorú férfi a fesztiválon dolgozott villanyszerelőként. A rendőrök pedig több szúró eszközt is találtak nála. Az eset miatt kerestük a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságot, amint válaszolnak cikkünket frissítjük.
Múlt héten kedden egyébként egy másik kukkoló férfit is elfogtak. Ő egy balatonboglári apartmanház falaiba rejtett kamerákat, így kukkolta a nyaralókat.
Frissítés:
Megkaptuk a rendőrség válaszát, amiben azt írják, hogy a Siófoki Rendőrkapitányságon 2019. július 6-án egy hölgy feljelentést tett arról, hogy egy zamárdi ingatlan fürdőszobájának ablakában egy kézben tartott mobiltelefont látott. A nyomozók a széleskörű adatgyűjtésnek köszönhetően másnap a helyszín közelében elfogtak egy 41 éves férfit, akit előállítottak a rendőrkapitányságra. A rendőrök a budapesti lakostól egy mobiltelefont és számítástechnikai eszközöket foglaltak le, majd a beszerzett adatok alapján tiltott adatszerzés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.