Nem tudnak vádat emelni Portik ellen a Fenyő-ügyben, máshogy állítanák bíróság elé
További Belföld cikkek
-
Leleplezték a magyar fotóst, aki csalással szerzett elismerést egy nemzetközi versenyen
- Nem húzta be a sofőr a kéziféket, a tóban kötött ki egy autó Budapesten
- Lett egy tucat új milliomosa az országnak, de valószínűleg nem teljes az örömük
- A forgalommal szemben repesztett nagy tempóval egy sofőr az M6-oson
- Az utasok szeme láttára gázolt a villamos Budapesten
Fenyő János meggyilkolásának ügyében a Fővárosi Főügyészség – Portik Tamás gyanúsított kapcsán – megállapította, hogy a bizonyítékok alapján vádemelésnek lenne helye, azonban a bíróság előtti felelősségre vonás megfelelő módja az ő esetében nem a vádemelés, hanem a perújítási eljárás.
Azért nem lehet vádat emelni Portik ellen, mert már született 2017-ben jogerős ítélet egy összevont büntetőperben. A bíróság korábban az Aranykéz utcai merényletet, a Fenyő-ügyet és a Cinóber-gyilkosságot tárgyalta egyben. Portikot az Aranykéz utcai merényletben bűnösnek mondták ki felbujtás miatt - de a másik két ügyben nem. Most viszont az ügyészség úgy látja, bizonyítható, hogy ő és Gyárfás Tamás volt a felbujtó a Fenyő-gyilkosságban, ezért ismét bíróság elé állítanák. Gyárfás esetében mindössze vádat kell emelni, de ami Portikot illeti, nála nem ilyen egyszerű a történet.

A következetes bírói gyakorlat szerint ugyanis amennyiben a bíróság a vád tárgyává tett és a bűncselekmény egységébe tartozó cselekményt jogerősen elbírálta, határozata e bűncselekmény tekintetében ítélt dolgot (res iudicata-t) eredményez. Azaz nincs helye újabb vádemelésnek olyan részcselekmény miatt, amely a már elbírált bűncselekmény egységébe tartozik, azonban nem képezte a jogerős határozatban megállapított tényállás részét. Ebben az esetben az elítélt terhére perújításnak lehet helye.
A Fővárosi Főügyészség bizonyíthatónak látja, hogy Portik nemcsak az Aranykéz utcai emberölésben volt felbujtója Jozef Rohacnak, hanem a Fenyő-gyilkosságban is, így Portik Tamás cselekménye is több emberen elkövetett emberölésnek minősülhet a tettes minősítéséhez igazodva.
Éppen ezért az ügyészség hétfőn előterjesztést tesz a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészséghez, amely ügyészség hatáskörébe tartozik a perújítási indítvány benyújtása a Fővárosi Ítélőtáblához.
Mindez nem érinti a Gyárfás Tamás elleni büntetőeljárást, vele szemben az érdemi ügyészi döntés meghozatala folyamatban van. "Mivel a gyanúsított a legenyhébb személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés hatálya alatt többször járt külföldön, ahonnan mindig visszatért, ezért a Fővárosi Főügyészség nem látta indokoltnak a kényszerintézkedés meghosszabbítását, valamint intézkedett az óvadék gyanúsítottnak történő visszaszolgáltatása iránt" - áll az ügyészség közleményében.
A közleményből kiderül az is, hogy Gyárfás Tamás visszakapja a 200 millió forintos óvadékát.