Menyhért, Mirjam
18 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Sárral, gumicsizmával, egy szem ellenzékivel hangolnak Orbánra

2019.07.24. 10:26

Egy nagy koszos, sáros tócsa tátongott kedd este azon a területen, ahol szombat délelőtt a tusványosi szervezők szerint ezrek hallgatják majd Orbán Viktort.

A cipőt el is felejthette a zuhogó esőben az, aki a nagyszínpad előtt a Magashegyi Undergroundra vagy a Quimbyre szeretett volna ugrándozni. Állítólag valahol ingyen gumicsizmát is osztogattak a szervezők.

Mostoha körülmények között indult a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor az erdélyi Tusnádfürdőn (innen az összevont név, Tusványos), ahol azért radikálisan jobb időjárásra, esőmentes, kellemes időre lehet számítani a következő napokban.

A koncepció most is a megszokott: nappal politikai beszélgetések, este pedig a legnépszerűbb magyar együttesek erdélyi fiatalokat megmozgató koncertjei. Rögtön kedden az a Quimby lépett fel, amely 2016-ban még vastagon kapta az ívet a kormányellenes rajongóitól amiatt, hogy elvállalta a fellépést az egyértelműen fideszes kötődésű rendezvényen. A főszervező a fideszes Németh Zsolt, a fő fellépő jó ideje Orbán Viktor, a sátras beszélgetésekben a fideszes képviselő olyan kötelező fűszer, mint bármely ételben a só, a tábor területén pedig szinte bármelyik asztalnál meg lehet tartani egy fidelitasos alapszervi ülést.

A Quimby tehát 2016-ban szembesülhetett jó néhány rajongói kiborulással, míg mostanra olyannyira nem kötött már fideszes hűségeskühöz a fellépés, hogy csütörtökön egyenesen a Kiscsillag zenél a Fidesz-rajongónak távolról sem nevezhető Lovasi Andrással.

A nappali, közéleti beszélgetéseket egyelőre messze nem itatja át ilyen politikai sokszínűség. A fideszes és KDNP-s képviselők, polgármesterek, megmondóemberek, propagandisták alig találkozhatnak majd kritikus véleményekkel. Nem várható legalábbis éles vita egy olyan beszélgetésen, amelyet Kósa Lajos vív Bagdy Gábor főpolgármester-helyettessel, vagy Kontrát Károly belügyi államtitkár folytat Georg Spöttlével, Nógrádi Györggyel és Kiszelly Zoltánnal.

Mérsékelt ellenzéki jelenlét

Az ellenzéket ugyanakkor nem tartják eleve távol a rendezvénytől a szervezők, a frakcióvezetői vitára most is kaptak meghívást a parlamenti ellenzék tagjai. A résztvevők névsora az utolsó pillanatig alakul, a cikk gépelésének időpontjában, kedd éjszaka úgy tűnik, hogy csak az LMP fogadta el a meghívást.

Az LMP-s Ungár Péter meg is erősítette az Indexnek, hogy elvállalta a vitát a fideszes Böröcz Lászlóval és a KDNP-s Harrach Péterrel.

Alapvetően azért veszek részt Tusványoson több vitán is kormánypárti politikusokkal, mert meghívtak. Mi, ahova meghívnak minket, oda elmegyünk. Vitázni kell a Fidesszel, hogy meg lehessen győzni a szavazóikat. A mi zöldpolitikánk és a kormány politikája között tengernyi tartalmi különbség van, ezt vitában érdemes ütköztetni.

Eleinte úgy volt, hogy az MSZP-s Molnár Zsolt is részt vesz a vitán, de miután a többiek lemondták (a jobbikos Gyöngyösi Márton brüsszeli elfoglaltságával indokolta ezt az Indexnek), Molnár is lemondta végül. Molnár az Indexnek azt mondta, hogy fontosnak tartotta volna, hogy a fideszeseket szembesítse Tusnádfürdőn "a hibás nemzetpolitikájukkal" az önkormányzati kampányban, de végül az MSZP-elnökséggel közösen mégis a távolmaradás mellett döntött.

Ungár arról, hogy a jelenléte milyen reakciókat válthat ki az ellenzéki oldalon, azt mondta: "végtelen ellentmondásos a magyar értelmiség egy részénél a szellemi polgárháborún való kesergés, majd rögtön az elvárás megfogalmazása, hogy egy ilyen vitafelkérést el kell utasítani. Bízom abban, hogy a vita, az érvek ütköztetése és egy fideszes rendezvényen annak a képviselete, hogy a kormánypártok hazánk számára káros politikát folytatnak hozzájárulnak az ellenzék és a zöldpolitika sikeréhez."

Ungár a frakcióvezetői vita mellett Orbán Balázs miniszterelnökségi miniszterhelyettessel is leül vitázni a felsőoktatás jövőjéről. Kis kiegészítés: a volt LMP-társelnök Schiffer András vitázik Gulyás Gergely miniszterrel. De ő nem ellenzéki párt képviselőjeként, hanem ügyvédként feltüntetve.

Dárdai, Görbicz, Nagy László

Érdemes még megjegyezni, hogy az idei Tusványoson több magyar sportoló is tiszteletét teszi. Előadást tart a kézilabdás Nagy László, beszélgetésen vesz részt az egykori focista Dárdai Pál, és a kézilabda és a futball kapcsolatáról beszél közösen Görbicz Anita és Vincze Ottó.

Mindezen programok azonban csak felvezetésnek számítanak a szombati csúcseseményhez: Orbán Viktor immár szokásosnak számító előadásához. A magyar miniszterelnök szombat délelőtti beszédét várhatóan az európai helyzet értékelése határozza meg, de nyilván előkerül az októberi önkormányzati választás is.

A tusványosi eseményekről ezúttal is folyamatosan beszámolunk az Indexen a helyszínről. Ha kell, gumicsizmát is szerzünk.