Nem volt krízis a kórházban az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója szerint
További Belföld cikkek
-
Az MNB elárulta, mi most a helyzet az ötforintosok bevonásával
- Elfogták a külföldieket lehúzó bandát a budapesti bulinegyedben
- Rosszabb állapotban vannak az egészségünkért dolgozók, mint az átlag magyar
- Németh Dávid: Nagy ívekben halad a magyar gazdaság, és nem vagyunk bevállalósak
- Lakmusz: Magyar Péter a Tisza Párt háttéremberével kötött túlárazott szerződéseket a Diákhitel Központ vezetőjeként
Interjút közölt a Népszava az Országos Onkológiai Intézet főigazgatójával, Polgár Csabával, aki elmondta, hogy augusztus elsejétől új rendszer működik az intézetben, elektronikus előjegyzés alapján fogják szólítani a betegeket.
A főigazgató szerint nem volt krízis az intézetben, hanem csak egyes sajtóorgánumok mesterséges hangulatkeltése történt.
Ahogy mi is beszámoltunk róla, július 24-én az intézetben szűk lépcsőházakban tolongva vártak a kemoterápiájukra a rákos betegek, ott jártunkkor hajnali fél 5-től álltak sorba, hogy 7 órától sorszámot húzhassanak maguknak az aznapi vizsgálatokra. A betegek saját maguk által gyártott cetliken osztogattak sorszámokat.
Szűk lépcsőházban tolongva várnak sorukra a rákos betegek a kórházban
A szervezetlenség miatt áldatlan állapotok alakultak ki az Országos Onkológiai Intézetben, kameránkkal mi is ott voltunk. A daganatos betegek hajnali 5-től egy lépcsőházban tolonganak, maguk csinálnak cetlikre sorszámot, hogy így jussanak hivatalos sorszámhoz.
"Július 25-én 6 óra 50 perckor személyesen ellenőriztem a helyzetet, és az előző napi helyszínen 3 beteg és egy „hozzátartozó” várakozott" - mondta el a Népszavának Polgár Csaba. "A „hozzátartozó” a kezeléseket a következő hét hétfőjén kezdő, rákos édesapja lányaként kért tájékoztatást tőlem, amit megkapott. Az esti híradásokból kiderült, hogy az aggódó „hozzátartozó” az ATV riportere volt, akinek kollégája rejtett kamerával készített felvételeket, miközben az lépcsőházban várakozó 3 betegről nem tudósítottak. Engedélyük nekik sem volt, jogsértő tevékenységet folytattak" - mondta.
![D SOS20181012011](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2885/28857/288574/28857481_e5aba9116929215fd7a935b0532a52e1_wm.jpg)
A főigazgató szerint július 26-án 6 óra 50 perckor csak egy beteg várakozott. "7 óra 30 perckor már a váróteremet ellenőriztem, ahol a Hvg munkatársai készítettek felvételeket és egyenként interjúvolták betegeinket" - mondta.
Augusztus 1-től viszont új rendszerben hívják a betegeket, a gyógyszerterápiás konzíliumra a „B” Kemoterápiás Osztályra érkező betegeknél a terápiás terv felállításakor az onkológus meghatározza az elektronikus előjegyzési rendszerben a terápia kezdésének napját, és azon belül a kezelésre érkezés időpontját - mondta el a főigazgató.
A sorszámhúzásos rendszer megszűnik, a betegeket a terápia kezdésének napján is elosztva rendeljük vissza a kezelőorvoshoz. Az aznapi kezelést előíró orvos 7:30-tól hívja be a betegeket, a következő kezelésre érkező betegek 10 perces, míg az első vizsgálatra érkezők 30 perces időközökben kerülnek sorra. Az előjegyzési idő tájékoztató jellegű, a rosszabb állapotú, mentővel érkező betegek elsőbbséget élveznek. A várótermek ajtaját 7 órakor nyitják, mivel addig takarítanak.
A sorszámhúzás megszüntetésével nem lesz értelme 6 órakor vagy előbb érkezni az intézetbe - mondta.
A várótermek ajtaját 7 órakor nyitják ki. Augusztus 1. után is megnyitjuk a kapukat a betegek előtt, de ettől nem fog hamarabb elkezdődni a betegellátás - mondta a főigazgató.
Visszautasította azokat a vádakat, hogy embertelen intézkedéseket és körülményeket teremtenének.