Tettlegességig fajult a vita a füzesgyarmati Fideszben
Bántalmazásig fajult a belharc az egyik Fidesz-szervezetben, írja riportjában a Magyar Narancs. A lap szerint azt nem tudni pontosan, hogy a helyi alapszervezet június 7-i tisztújító gyűlésén ki inzultált kit, de dokumentumok igazolják, hogy tettlegesség történt.
Kovácsné Czeglédi Mária Tünde 2006 óta volt a füzesgyarmati pártszervezet elnöke, 16 évet dolgozott a Fideszért, de a június 7-i gyűlésen leváltották. Kovácsné a Narancsnak azt mondta: az utóbbi egy-másfél évben többször jelezte a budapesti Fidesz-központnak, hogy szabálytalanságok történtek a helyi csoportnál, de leveleire nem reagált senki. Kovácsné szerint például azért kellettek az új tagok a helyi Fideszbe, hogy Bere Károly polgármesternek meglegyen a szükséges számú szavazata.
![Kovácsné Czeglédi Mária Tünde](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2920/29204/292048/29204877_84493a7d5b3f1a3cec7e187755467c0b_wm.jpg)
Bere Károly polgármester ugyanakkor azt mondta: Kovácsné összeférhetetlen ember, aki állandóan levelekkel ostromolta a kormánypárt budapesti központját. A feszültséget a leváltásával sikerült feloldani.
Már a tisztújító gyűlés elején éles szóváltás alakult ki arról, hogy kinek van és kinek nincs keresnivalója az ülésen. A levezető elnöki asztal mögött álló Kovácsné rátenyerelt a tagnévsorra, hogy oda nem tartozó neveket húzzon ki. Akkor állítása szerint a papírokat Bere Károly polgármester felesége egy erőteljes mozdulattal kirántotta a keze alól, majd Kovácsné szerint Bere Károly bántalmazta.
![Bere Károly](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2920/29204/292049/29204907_24e2d7b17de45b8a6a9dd5eadfa22053_wm.jpg)
Bereszerint viszont a tettlegesség épp fordítva történt: Kovácsné feszítette hátra a polgármester feleségének karját, és ő akarta annak csuklóját csavargatva kitépni a kezéből az asztalról felvett lapot. Minthogy Kovácsné ezt többszöri felszólítás ellenére sem hagyta abba, Bere a felesége segítségére sietett. „Ezt olyan óvatosan tettem, hogy számára ez semmilyen sérüléssel nem járhatott” – mondta a Narancsnak a füzesgyarmati polgármester.
Az ügy részleteiről a nyomtatásban megjelenő Magyar Narancsban lehet olvasni.