Szocialista kihívója is lesz Botkának Szegeden
Tudom, hogy már nem vagyok Botka László csapatában, de szeretném bejelenteni, hogy független jelöltként indulok választókörzetemben és független polgármesterjelöltként is
– a Hvg.hu cikke szerint e szavakkal bontott zászlót Lauer István a szegedi rendkívüli közgyűlésen, ahol éppen a Pick Zrt. új gyárberuházásáról döntöttek.
A szocialista Lauer az MSZP–DK–Együtt–PM–Összefogás Szegedért színeiben került be a közgyűlésbe öt éve, indulásával így vélhetően megosztja majd az ellenzéki szavazókat.
![Botka László (MSZP) polgármester](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2922/29226/292267/29226715_947efa71c86e02d4b1bf08e1b0a0e70b_wm.jpg)
Lauer azzal indokolta döntését, hogy nem került be a Botka-csapatba, viszont nem akarja a dicsőséget másnak átengedni. Az ő választási körzetében épül ugyanis a már említett gyár.
Az Összefogás Szegedért Egyesület úgy kommentálta a bejelentést, hogy "Lauer István áruló, akit megvett a Fidesz, hogy romboljon Szegeden. Közösségünk súlyosan elítéli azt, aki ráront sajátjaira. Lauer ahelyett, hogy a szegedieket szolgálná, kizárólag a Fidesz hatalmi érdekeit képviseli."