Fegyelmi indul a rendőrségen a rózsadombi mészárlás kapcsán
Fegyelmi vizsgálat indul a rendőrségen, mert egy bejelentésre nem megfelelően reagált a Tevékenység-irányítási központ munkatársa, írja a Police.hu. Az eset a nagy indulatokat felkavaró, Zöldlomb utcai gyilkosságokhoz kapcsolódik, ahol péntek délben fedezték fel, hogy a második kerületi lakásban megöltek egy egész családot. Pontosabban rendőrség tájékoztatása szerint a 35 éves S. Levente megölte 31 éves élettársát, és 4 éves közös gyereküket. A férfi ezután öngyilkos lett. Az ügyről itt olvashat bővebben.
Most a fegyelmi vizsgálatot azért rendelte el a főkapitány, mert augusztus 22-én egy 10 óra 54 perckor érkezett bejelentést követően nem mentek ki a rendőrök a megadott címre.
Már halottak lehettek a rendőrök szerint
A rendelkezésre álló adatok alapján egy nő hívta a segélyhívót, mert egy nappal korábban, a hajnali órákban furcsa hangokat hallott a szomszédból. A bejelentő azt is elmondta, hogy egész nap nem látta a mellette lévő lakásban bérlőként élő családot. A nyomozás adatai szerint a bejelentést megelőzően 24 órával a család tagjai már nem éltek.
A Tevékenység-irányítási Központ ügyeletese megvizsgálva az előzményeket, úgy döntött, hogy nem igényel további intézkedést a bejelentés, ezért nem küldött járőröket a helyszínre.
A rendőrség leírása szerint a főkapitány elfogadhatatlannak tartotta az intézkedés elmulasztását, ezért jött egy vizsgálat, az gyorsan megállapította az ügyeletes mulasztását, ezért fegyelmi eljárás indult ellene. Pénteken egyébként mi is rákérdeztünk a csütörtöki bejelentésre, és hogy jártak-e aznap járőrök a helyszínen, akkor a rendőrség nem válaszolt erre.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.