Gál
9 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Budai gyilkosság: a BRFK szerint nem rajtuk múlt a család élete

2019.08.26. 18:07

Nem a rendőrségen múlt a budai család élete – jelentette ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfői közleményében a múlt pénteki budai gyilkosság kapcsán. Ugyanakkor megjegyezték, hogy az ügyeletes szakmai hibát követett el, amikor egy bejelentés után nem küldött rendőröket a címre.

Múlt pénteken a II. kerületi Zöldlomb utca egyik társasházának második emeleti lakásában találtak három holttestet, miután a lakás tulajdonosa riasztotta a rendőröket, hogy nem éri el a bérlőket. A rendőrség tájékoztatása szerint a 35 éves S. Levente előbb 31 éves élettársával és 4 éves gyerekével végzett, majd öngyilkos lett.

A BRFK hétfőn részletezte, hogy

  • először augusztus 20-án 13 óra 8 perckor jártak először a családnál rendőrök, amikor a későbbi áldozat lakáskulcsait elvette az élettársa, de további rendőri intézkedésre nem volt szükség,
  • korábban nem jártak a családnál,
  • majd augusztus 22-én 10 óra 54-perckor érkezett bejelentés a segélyhívóra egy szomszédtól, aki szó szerint azt mondta, hogy 21-én hajnalban „furcsa zajokat” hallott a szomszédból, és azóta nem lát mozgást náluk,
  • majd a lakás tulajdonosa augusztus 23-án hívta őket újra, miután nem tudta elérni telefonon albérlőit. Amikor a II. kerületi járőrök a helyszínre értek, a lakásban három holttestet találtak, a helyszínre kizárólag a rendőrök mentek be.

A nyomozás jelenlegi adatai szerint a család a megtalálásuk előtt legalább 48 órával halott volt, írja az MTI.

A kivizsgálások és a büntetőeljárás eddigi eredményei alapján a BRFK - mint írták - „határozottan cáfolja és visszautasítja azokat a sajtóban megjelent hangulatkeltő híreket, amelyek szerint a család élete a rendőrségen múlt”.

Az esetet megvizsgálva, a parancsnoki kivizsgálás megállapította, hogy a tevékenységirányítási központ ügyeletese szakmai hibát követett el azzal, hogy a bejelentést követően nem küldött rendőröket a címre.

A fegyelmi eljárás továbbra is folyamatban van, tette hozzá a BRFK.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport