A reptér legbiztonságosabb részén tűntek el az irataik, bukták a gépet
További Belföld cikkek
-
Kiutasíthatók lesznek a kettős állampolgárok az új alaptörvény-módosítás alapján
- A Pesti Napló közölte Deák húsvéti cikkét, de náluk zajlott le az első újságírósztrájk is
- Reagált a Református Egyház, egyenértékűre cserélték az államtól kapott telket
- Trollkodásból beküldött, MI-generálta képet díjaztak Novák Előd kismama-szépségversenyén
- Március 15-től ismét megnyílik a rakpart
Születésnapi ajándéknak szánta, idős szüleivel és kilenc éves fiával repültek volna múlt kedden Párizsba az Air France járatával, de a gépre már nem tudtak felszállni. Esztertől és családjától az elmondásuk alapján a ferihegyi repülőtér elvileg legbiztonságosabb területén lophatták el személyi igazolványaikat.
A négytagú család az ellenőrző kapukon még simán átjutott: holmijaik mellett a négy személyit is a tálcákba tették, ami gond nélkül haladt át a szalagon. Aztán a kis plasztik kártyák a tálcából Eszter hátizsákjába kerültek: egy oldalsó zseb mélyére.
Amikor levettem a szalagról a személyiket, kettő véletlenül leesett a földre. Édesapám még kérte is, hogy adjam oda neki a sajátját, majd ő elteszi, de mondtam, hogy inkább legyen egy helyen, úgyis mindjárt kérik a beszállásnál.
Az ellenőrző kapukon nem sokkal 9 óra előtt jutottak át, nem sok idejük maradt a 9 óra 15-ös kapuzárásig és a járat 9 óra 30-as indulásáig. A nő azt mondja a hátizsákot egy percre sem hagyták őrizetlenül, az végig a hátán volt. Akkor is, amikor egy ügynök idős szüleire próbálta rásózni aktuális ajánlatait. Édesanyjára pedig csak akkor bízta rá, amikor elszaladt a mosdóba, ahonnan rögtön a kapukhoz mentek volna.
Gondoltam, előveszem a személyiket, hogy ne ott kelljen keresgélni. De nem volt a zsebben. Megnéztem a másikban, kipakoltam az egész táskát, átnéztük a ruháinkat, de sehol nem találtuk a személyiket.
Aztán 9 órakor már az Air France munkatársai hívták telefonon Esztert, hogy a gép már csak rájuk vár. A család oda is ment a kapuhoz, iratok nélkül viszont nem szállhattak be. Miközben a légitársaság személyzete a biztonsági ellenőrzéstől kérdezte, nem találtak-e négy személyit, a nő legalább négyszer járta be azt a száz méteres útvonalat, ahol az ellenőrzés utáni 20 percben jártak, és kérdezett végig mindenkit, de az iratokat ő sem találta. Miután csomagjaikat leszedték a gépről,
az Air France Párizsba tartó járata végül fél tíz után pár perccel Eszterék nélkül felszállt.
Feljelentés helyett csak bejelentés
A család először a talált tárgyak osztályára ment, ahonnan a reptéri rendőrséghez irányították őket. A hivatalos iratokat ugyanis minden esetben ott adják le és onnan adják ki. Közben Eszter a reptéren talált egy rendőrt is, akitől próbált segítséget kérni.
Ő azt mondta, hogy legfeljebb annyit tud segíteni, hogy beszól rádión, de egyébként hívjam fel a reptéri rendőrséget. Kérdeztem, hogy esetleg meg tudná-e adni a telefonszámukat, de erre az volt a válasz, hogy az interneten fent van
Eszter egy diszpécserrel beszélt, aki annyit mondott, hogy megkérdezi a rádión, hogy találtak-e személyi igazolványokat. Néhány perccel később az Eszter mellett álló rendőr rádióján is elhangzott a kérdés, és rögtön a válasz is: „senki nem talált iratokat”. A diszpécser ezután azt tanácsolta, hogy
- az okmányirodában kérjenek ideiglenes okmányokat vagy
- kérdezzék meg az Air France-ot, hogy „rendőri intézkedési papírokkal” egy későbbi járattal elviszi-e a családot.
Eszterék ezután a légitársaságok kihelyezett irodáiban próbálkoztak. Itt azonban arra jutottak, hogy újra meg kellett volna venniük a repülőjegyeket, ráadásul oda-vissza. Eszter közben megint felhívta a reptéri rendőrséget, hátha előkerültek az igazolványok, de azokról azóta sincs hír.

A nő szerint ebben a helyzetben nem is az a legelkeserítőbb, hogy bukták a repülőjegyet, a szállást és az élményt, sokkal inkább az, hogy úgy érzi, az a hatóság, amelyik a legtöbbet segíthetett volna, nem adott elég információt egy kétségbeesett családnak. Az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya az Index kérdésére azt írta, hogy
amennyiben az utas a repülőtéren szolgálatot teljesítő rendőrnek jelzi, hogy okmányát elvesztette, a járőr – az utas által elmondott információknak megfelelően – a szükséges és indokolt intézkedést megteszi, felveszi a kapcsolatot a többi rendőrrel, a biztonsági szolgálattal, a takarító személyzettel.
Ha viszont az utast feljelentést akar tenni, mert szerinte az okmányát a repülőtér területén ellopták, azt a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság a nap 24 órájában szolgálatot teljesítő bűnügyi szolgálatánál megteheti.
A hatóság az eljárást elrendeli, az elsődleges forrónyomos intézkedéseket megteszi. Adott esetben ellenőrzi az utas mozgását a kamerafelvételeken.
Eszter viszont csak bejelentette az személyi igazolványok eltűnését, feljelentést nem tett. Mint mondta, soha nem volt ilyen helyzetben, és nem feltétlenül gondolt rögtön arra, hogy egy telekamerázott területen, ahol több rendőr is van, bűncselekmény áldozatai lettek, ezt a lehetőséget a rendőrök a reptéren pedig fel sem vetették.
A nő azóta egyébként az iratok elvesztése miatt a BRFK-n feljelentést tett, az illetékes okmányirodában pedig az új igazolványok is elkészültek, de Párizsba egy ideig nem repülnek.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán
A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.
március 2., 21:51
- Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást
A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.
március 2., 21:29
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet
Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.
4 órája
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
8 órája
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- Belföld
A Pesti Napló közölte Deák húsvéti cikkét, de náluk zajlott le az első újságírósztrájk is
175 éve, 1850. március 9-én jelent meg először a magyar sajtótörténet meghatározó napilapja, a Pesti Napló.
3 perce
- Címlapon
Fájóan keresztbe tett Donald Trump az ukránoknak, ez mindent megváltoztathat a csatatéren
12 órája
- Címlapon
„Heil, Viktor Orbán” – skandálták pucér tiltakozók egy tüntetésen Párizsban
A demonstráció célja a szélsőjobboldali eszmék terjedése elleni tiltakozás volt.
4 órája
- Belföld
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet
Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.
március 2., 17:22
- Belföld
Karácsony Gergely ukulelézve, napszemüvegben jelentette be Budapest két új szabadstrandját
Tiszta Hawaii.
március 2., 16:41
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
6 órája
- Belföld
Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték
Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.
március 3., 10:01
- Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
- Címlapon
Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát
J. D. Vance kemény üzenetet küldött válaszul.
2 órája
- Címlapon
Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték
A nyertes mintegy 130 millió forintnak örülhet.
1 órája
- Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek
Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.
március 2., 13:22
- Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán
Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.
március 2., 14:42
- Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek
A civil szervezeteknek is nekiment László András.
március 2., 14:38
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
- Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével
Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.
32 perce
- Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?
Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.
március 2., 11:20
- Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana
Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.
március 2., 13:43
- Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák
Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.
6 órája
- Címlapon
Trollkodásból beküldött, MI-generálta képet díjaztak Novák Előd kismama-szépségversenyén
A fénykép beküldője végül nem részesült díjazásban.
1 órája
- Címlapon
Kerkez Milos óriásit sprintelt, majd gyönyörű gólpasszt adott a Bournemouth bajnokiján
A magyar válogatott játékost foglalkoztató csapat kétgólos előnyből hullajtott pontokat.
1 órája