Két embert gyanúsítanak a várpalotai hintabaleset miatt
Két év után lezárult a várpalotai hintabaleset rendőrségi nyomozása, két budapesti férfit gyanúsítottként hallgattak ki, olvasható a rendőrség mai közleményében.
2017 szeptemberében szakadt le egy vidámparki hinta a Várpalotai Napok nevű rendezvényen, öten a földre zuhantak, egyikük súlyos, életveszélyes koponyasérüléseket szenvedett. A 19 éves Krisztofer több mint egy évig feküdt kórházban, többször is műtötték , koponyaprotézist ültette be neki.
Édesanyja idén júniusban azt nyilatkozta az RTL Klubnak, hogy a fiú semmire se emlékszik a balesetből, majd egy pszichológus segítségével akarják elmondani neki, mi történt.
Krisztofernek az elmúlt két évben újra kellett tanulnia járni és beszélni.
A rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást, egy 67 éves és egy 64 éves budapesti férfit hallgattak ki gyanúsítottként. Azt írják, az ügy vizsgálata lezárult, és a keletkezett iratokat átadták az ügyészségnek.