Borkai lemondását követelte a kormánypárti Magyar Nemzet, egy órán belül levették a cikket

2019.10.11. 18:54 Módosítva: 2019.10.11. 22:33

Veszélyes terep címmel jelent meg egy cikk péntek este a kormánypárti Magyarnemzet.hu oldalon

„Borkai Zsolt leborított egy szekérderéknyi rajzszöget, és most arra kényszeríti saját családját és politikustársait, hogy bekötött szemmel, mezítláb sétálgassanak. Könnyen elkerülhető lett volna ez a helyzet. Már napokkal ezelőtt le kellett volna mondania” – írta szerző nélküli cikkben a lap.

Az írás végén hozzátették: „Egy ország ért egyet Tarlós Istvánnal.” A kormánypártok főpolgármester-jelöltje (és Budapest jelenlegi főpolgármestere) az Indexnek adott interjújában azt mondta, hogy Borkainak le kellene mondania. 

Frissítés: Megjelenése után kevesebb mint egy órával eltűnt a cikk a Magyar Nemzet oldaláról. 

Ballai Attila, a kormánypárti lap főszerkesztője azt mondta a Hvg.hu kérdésére, hogy a Veszélyes terep című cikk nem szerkesztőségi álláspont volt, csupán egy kolléga véleménye, amely „technikai hiba miatt élesedett ki”. 

Ez a magyarázat azért furcsa, mert a cikk kikerült a lap Facebook- és Twitter-oldalaira, valamint a portál címlapjára is; a cikk eltávolításához pedig bő háromnegyed órára volt szükség.  

Tarlóst félti a Fidesz, Orbán Párizsban

Szintén péntek este a Magyar Hang azt írta, hogy válságtanácskozást tart a központi Fidesz-stáb, mert az utolsó méréseik szerint a Borkai-botrány elbizonytalanította a Fidesz szavazótáborát, ennek pedig komoly hatása lehet a választási részvételre. 

„Az utolsó mérések azt mutatják, a Borkai-ügy magával ránthat több erős jelöltet, köztük Tarlóst is” – mondta a Magyar Hangnak egy fideszes forrás. Az utolsó közvélemény-kutatások szerint fej fej mellett áll Tarlós István és Karácsony Gergely a Fidesz számára is kiemelt fontosságú főpolgármester-jelölti versenyben. 

Orbán Viktor közben maratoni, több órás tárgyalást folytat Emmanuel Macron francia elnökkel Párizsban.

Borkai ügyében a végső döntést minden bizonnyal a pártelnök-miniszterelnök hozza meg, ő azonban órák óta elérhetetlen.  

Borkaiék péntek délután négy órakor rendkívüli sajtótájékoztatót hirdetettek, amit aztán egy órával későbble is mondtak. Azt az információt kaptuk, hogy Borkai közleményt adhat ki péntek este, de egy fideszes forrásunk azt mondta délután, hogy kérdéses, lesz-e bármilyen bejelentés. 

Nagy lökést kapott az ellenzék

Győr fideszes polgármesteréről egy héttel ezelőtt kezdtek kompromittáló szexuális felvételek megjelenni Az ördög ügyvédje nevű blogon. Az orgiáról készült tartalmak ráirányították a figyelmet arra, hogyan uralta le a helyi üzleti életet a kormánypárti politikus köre. Erről részletesen itt írtunk.

A Borkai-botrány a választás kulcstémája lett a kampányhajrában, a Fidesz több politikusa (Novák Katalin, Gulyás Gergely, de még Tarlós István is) elítélően nyilatkozott a témában, mondván, ami a felvételeken látható, az nem egyeztethető össze a Fidesz által hirdetett keresztény-konzervatív értékrenddel.

A botrányra az ellenzék is ráugrott; feljelentést tett a Párbeszéd és a Jobbik, a Momentum ifjúsági szervezete „Kokain Kormány” feliratot fújt Orbán Viktor irodája elé, a Szolidaritás 30 ezer szórólapot szórt szét Győrben, a Momentum pedig tájékoztató kampányt indított a Fidesz-irodák környékén.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról

Döntött a Kúria december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról

Végére ért a tavaly óta húzódó ügy.

február 9., 09:41

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a rákosrendezői közlekedésfejlesztési vállalásokból

Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a rákosrendezői közlekedésfejlesztési vállalásokból

A főpolgármester azt írta, a fejlesztések többe kerülnek, mint a rendbetétel.

február 8., 18:51

  • Belföld
Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek

Megszűnt a kemoterápiás kezelés a szentesi kórházban, Szegedre kell utazniuk a betegeknek

A Demokratikus Koalíció a Belügyminisztériumhoz fordul az ügyben.

február 8., 18:00

  • Belföld
Bizalmi szavazást kezdeményezett a MOME rektora saját maga ellen

Bizalmi szavazást kezdeményezett a MOME rektora saját maga ellen

A hallgatók kommunikációs csellel vádolják.

február 9., 07:18

  • Belföld
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

32 perce

  • Belföld
A nézetkülönbség ellenére az antifa tüntetők és a kitörés-emléktúra résztvevői is békésen demonstráltak

A nézetkülönbség ellenére az antifa tüntetők és a kitörés-emléktúra résztvevői is békésen demonstráltak

A rendőrség nagy erőkkel biztosította a helyszíneket.

február 8., 19:12

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

4 órája

  • Belföld
Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt

Sokan fordultak békéltető testülethez járatkésés vagy elveszett poggyász miatt

Tavaly 1,7 milliárd forint ügyértékben született döntés.

február 9., 08:42

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

3 órája

  • Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa

Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.

5 órája

  • Belföld
A MOHU szerint az általuk kifizetett pénzből nem lesz Rákosrendező, a főváros állítja, majd kigazdálkodják

A MOHU szerint az általuk kifizetett pénzből nem lesz Rákosrendező, a főváros állítja, majd kigazdálkodják

A főváros szerint majd kigazdálkodják a különbözetet.

február 8., 15:21

  • Belföld
Külön személyzetet bíztak meg az Uzsoki Utcai Kórház szuperbaktérium-fertőzöttjeinek kezelésével

Külön személyzetet bíztak meg az Uzsoki Utcai Kórház szuperbaktérium-fertőzöttjeinek kezelésével

Két beteg mellett további négy ember szervezetében mutatták ki a kórokozót.

február 8., 15:36

  • Belföld
Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról

Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról

Azt is megindokolták, miért döntöttek így.

február 8., 07:03

  • Belföld
Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat

Zimankós reggel után száraz idővel nyitja ránk az ajtót a szombat

Napközben 3 és 9 fok közti idő valószínű.

február 8., 06:13

  • Belföld
Lecsapott egy fesztiválra a NAV, milliókra büntették az árusokat

Lecsapott egy fesztiválra a NAV, milliókra büntették az árusokat

Próbavásárlással indult, átfogó ellenőrzés lett a vége.

február 9., 10:22

  • Belföld
Vitézy Dávid elárulta, hogyan lenne rendezhető Rákosrendező vételárának első fele

Vitézy Dávid elárulta, hogyan lenne rendezhető Rákosrendező vételárának első fele

A frakcióvezető szerint a pénz megvan, már csak a kormánynak és a fővárosnak kell együttműködnie.

február 9., 12:27

  • Belföld
Miért csúfolták a farsang végén a pártában maradt lányokat a kikosarazott legények?

Miért csúfolták a farsang végén a pártában maradt lányokat a kikosarazott legények?

A szokásokról, jelentőségéről, történelmi és néprajzi beágyazottságáról Porogi András történész beszél.

február 9., 12:29

  • Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző

Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.

6 órája

  • Belföld
„Véres a kezetek, szégyen égesse arcotok” – A halálra égett japán nő ügye miatt tüntettek Budapesten

„Véres a kezetek, szégyen égesse arcotok” – A halálra égett japán nő ügye miatt tüntettek Budapesten

Felszólaltak az áldozatok hozzátartozói, a rendszert hibáztatták.

február 8., 15:18

  • Belföld
Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump

Sokan építették a woke-kultúrát, de egy ember ölte meg: Donald Trump

A woke-ról beszéltek a Terror Házában: kommunizmus 2.0, protestáns pestis, evolúciós zsákutca.

február 8., 10:19

  • Belföld
Elárulták a magyarok, hogy milyen hatást várnak az Oroszország elleni szankcióktól

Elárulták a magyarok, hogy milyen hatást várnak az Oroszország elleni szankcióktól

Reprezentatív felmérés készült az orosz–ukrán háború várható alakulásáról.

február 8., 12:29

  • Belföld
Különleges rendszámok kerülnek forgalomba Magyarországon

Különleges rendszámok kerülnek forgalomba Magyarországon

Már a színük is megvan.

február 8., 11:20

  • Belföld
Új légitársasággal bővül a Budapest Airport menetrendje

Új légitársasággal bővül a Budapest Airport menetrendje

Érkezik a SCAT Airlines.

február 8., 13:10

  • Belföld
Fokozott a rendőri jelenlét a fővárosban, több tüntetést is szombaton tartanak

Fokozott a rendőri jelenlét a fővárosban, több tüntetést is szombaton tartanak

Mutatjuk, hol lesz forgalomkorlátozás.

február 8., 13:41

  • Belföld
Nagy Péter nemcsak a tűzifát és ivóvizet, hanem a szakállat és bajuszt is megadóztatta

Nagy Péter nemcsak a tűzifát és ivóvizet, hanem a szakállat és bajuszt is megadóztatta

Ma háromszáz éve, 1725. február 8-án halt meg Oroszország egyik legjelentősebb uralkodója, aki több mint negyven éven át vezette a birodalmát.

február 8., 14:10

  • Belföld
Baranyi Krisztina szerint a főváros belerokkanhat a Rákosrendező-projektbe

Baranyi Krisztina szerint a főváros belerokkanhat a Rákosrendező-projektbe

„A ma győzelme a holnap vesztesége lehet” – véli.

február 8., 11:50

  • Belföld
Tüntetés 2025. február 8-án

Tüntetés 2025. február 8-án

február 8., 15:20

  • Belföld
Újfajta csalásra hívja fel a figyelmet a rendőrség, még a háziállatok is érintettek benne

Újfajta csalásra hívja fel a figyelmet a rendőrség, még a háziállatok is érintettek benne

A hatóságok egy videót is közzétettek az új módszerről.

február 8., 09:34