Miklós
-4 °C
-2 °C
Index - In English In English Eng

Karácsony: Szeretnék mindenben nagyon normálisan viselkedni

2019.10.15. 20:04 Módosítva: 2019.10.15. 20:47

Teljesen normális a hangnem Tarlós Istvánnal az átadás-átvétel folyamatában, ez a kampány ugyan messzire elsodorta őket, de bízik benne, hogy ez rendeződik, és két hónap múlva, ha segítségre van szüksége, felhívhatja a leköszönő főpolgármestert, mert hisz benne, hogy visszarendeződik a kettőjük között lévő, normális, tiszteletteljes hangulat, mondta az ATV-ben Karácsony Gergely.

A megválasztott főpolgármester az eredményhirdetés előtt néhány órával 49 százalékos eredményt írt fel magának, de 51 százalék lett, amit sikernek és az alkalmassága bizonyítékának lát. Karácsony még a választás előtt, az Indexnek adott interjújában is azt mondta, arra számít, hogy néhány százalékkal megnyeri a választást. Finom borokat nyert, mondta most arra, hogy mit vitt haza azután, amit már korábban említett, hogy komoly tétekben fogadott bizonyos polgármesterekre és saját győzelmére. Karácsony inkább a közgyűlési többség miatt aggódott, és egyértelmű sikerként értékelte, hogy ennyi kerületet elhozott az ellenzék.

Az első közgyűlés napirendi pontjait már összeállították, például a 14 éven aluliak ingyenes tömegközlekedése esetében egy évvel csökkentik a fizetésre kötelezett korosztályt már az első ülésen. A kérdésre, hogy ezek szerint ez évenként csökken majd a bérlet- és jegyvásárlásra kötelezettek köre, Karácsony azt mondta, nem, de az idei költségvetési keretek már adottak, azokon belül ekkora mozgásterük van.

Hogy mit jelent a klímavészhelyzet kihirdetésének terve, Karácsony azt mondta, hogy ez különböző intézkedésekre kötelezi majd a Fővárosi Önkormányzatot.

Ez egy erős politikai vállalás arra, hogy minden, amit teszünk a különböző városvezetési döntéseinkkel, az a klímavédelem szempontjából lépés lesz.

Az idei költségvetés a korábban ígért szociális intézkedésekkel kapcsolatban is köti a kezüket, de már az első közgyűlési üléseken tárgyalnak majd a javaslataikról, „ezt is és minden vállalásunkat be fogjuk tartani”, mondta. A kerületekkel közös adópolitikai és szociális juttatások bevezetésének realitásában is bízik, ebben a közgyűlési többség és a most a Fidesztől elnyert kerületek szintén bizakodásra adnak okot számára.

Puzsér Róbert programjával kapcsolatban azt mondta, jó elképzelések vannak benne, de szerinte ebben a ciklusban nem minden kivitelezhető, például „úgy bevezetni a dugódíjat, hogy nem tudjuk, mi lesz ennek a következménye, az egy egyszerű sarc”.

Beszélt a Tiborcz-adó tervéről is, ami a félmilliárd forint feletti ingatlanokra vonatkozna, szerinte ez azoknak, akik tisztességesen szerezték a vagyonukat, nem fog gondot okozni, be fogják fizetni, mert érzik majd a társadalmi igazságosságot mögötte. Hangsúlyozta azonban, hogy nem kormányprogramot hirdet, ezért a kerületekkel kíván együttműködni ebben is.

A műsorvezető, Rónai Egon rákérdezett a KDNP-hez köthető vasarnap.hu-nak, még a választás éjszakáján adott nyilatkozatára, ami szerint támogatja a nem kívánt terhesség megszakítását, magyarán az abortuszt. Karácsony azt mondta, pontatlanul, rosszul fogalmazott, a nem kívánt terhességek megelőzését támogatja, és ezt kérte is pontosítani az ominózus portálnál.

Kérdésre azt is elmondta, megvárja a pénteket az Orbán Viktornak írt levéllel, mert jogerőre legelőbb csütörtökön emelkedik esetében a választási eredmény, így hivatalosan péntektől lesz ő a főpolgármester. Orbán egyébként nem gratulált személyesen Karácsonynak, de a megválasztott főpolgármester annak vette, hogy a kormányfő és a kormány egyáltalán elfogadta az eredményt.

Szeretnék mindenben nagyon normálisan viselkedni.

Karácsony ezt arra értette, hogy egy főpolgármester, aki pontosan tudja, hogy a mindenkori kormánnyal együtt kell működnie, így minden módon egyeztetést fog kezdeményezni a miniszterelnökkel, a megfelelő út betartásával próbálja rávenni Orbánt az együttműködésre.