Albert, Lipót
7 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

A magyarországi kipcsakok elnöke dönti el, kit nevezhet ki miniszternek az új kazah elnök

2019.10.21. 17:41

Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnöknek a legtöbb miniszteri kinevezésnél a jövőben elődje, Nurszultan Nazarbajev hozzájárulását kell kikérnie, derül ki Tokajev hétfőn hozott rendeletéből, írja az MTI.

Hírügynökségek megjegyzik, hogy a lépés egyértelmű jele annak, hogy a márciusban lemondott és az államfői tisztségre bizalmasát, Tokajevet kijelölő Nazarbajev továbbra is kezében tartja a hatalom gyeplőjét a kőolajban gazdag volt szovjet tagköztársaságban, amelyet csaknem harminc éven át irányított.

Nazarbajevnek lemondása ellenére továbbra is meghatározó szerepe van a kazah nemzetbiztonsági tanács, illetve a kormányzó Nur Otan párt elnökeként. A "nép vezetőjeként" (Jelbasi) pedig mértékadó véleménye elsőbbséget élvez a stratégiai döntések meghozatalakor.

A most hozott rendelet is ezt látszik alátámasztani: a "másodhegedűsként" számon tartott Tokajevnek ugyanis a kazah nemzetbiztonsági tanács elnökétől kell előzetes hozzájárulást kérnie három kivétellel minden tárcavezetői kinevezéshez. A három kivétel a védelmi, a belügy- és a külügyminiszteri pozíció, bár ezek várományosairól is előzetesen egyeztetnie kell a testületnek. Egyébként ugyanez a szabály a tartományi kormányzók és más magas rangú kormány-tisztségviselők kinevezésénél is.

Emlékezetes és tanulságos: Orbán Viktor a magyarországi választások után két nappal a Türk Tanács VII. csúcstalálkozóján volt, ahol Nurszultan Nazarbajev volt kazah elnök Törökországtól kitüntetést vehetett át. Orbán szeretett volna gratulálni a kitüntetéshez, és elmondta:

A jelenlevők közül nem mindenki tudja, de Magyarországon vannak kipcsakok. Sok magyarban van kipcsak vér. Ezeknek van önkormányzatuk. És Nazarbajev elnök úr a mindenkori elnöke a magyar kipcsak törzseknek is.

Nazarbajev 30 éven át vezette az országát, és annak ellenére, hogy idén háttérbe vonult, továbbra is jelentős szerepe van a döntések meghozatalában, Az őt követő elnök első dolga volt, hogy Nazarbajevről nevezze el a fővárost. Kipcsak ügyileg ebben a cikkünkben próbáltunk rendet tenni.