Az alakuló testületi ülésen mondott le posztjáról a Fidesz támogatta polgármester
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
A Somogy megyei Pogányszentpéteren két jelölt vívott harcot a polgármesteri székért: Kapusi László és Flinger Tamás. Papíron mindkét jelölt függetlenként indult, ám Flinger Tamás láthatóan a Fidesz-KDNP támogatását élvezte. Végül ő nyert 54%-kal. (16 szavazat különbséggel)
Flinger Tamás azonban hétfőn egy Facebook-posztban jelentette be, hogy mégis lemond a tisztségről, mert posztja szerint a képviselőtestület nem szavazta meg neki a tiszteletdíjat.
Flinger posztjában azt írja:
Tisztelt Pogányszentpéteriek! Hazugságok elkerülése végett írom ezt a posztot. Elnézését szeretném kérni annak a 97 embernek, aki rám szavazott! Mai alakuló gyűlésen, kiderült, hogy a testület és én teljesen másképp gondolkodunk. Képviselői tiszteletdíjat nem támogattam erre az évre, amit megszavazták a képviselők. Válaszul számomra nem szavazták meg a polgármesteri tiszteletdíjat, és elvárták volna, hogy a munkahelyem 6 vagy 4 órás munkaviszonya mellett, ingyen dolgozzak. Olyan ígéretet kértek számon rajtam, amit Én sosem jelentettem ki! Mivel már az alakuló ülésen sem tudtunk együtt dolgozni, ezért lemondtam a polgármesteri tisztségemről
- írta a friss polgármester, aki hozzátette: "döntésemet befolyásolta, hogy esélyt sem láttam arra, hogy polgármesterként a négy képviselőtársammal közös nevezőre jussunk a falu érdekében. Nagyon sajnálom, mert tele voltam tenni akarással és tervekkel. Elnézését kérem még egyszer a rám szavazó falubeliektől".
A bejelentése alatt az egyik képviselő, Bogdán Zoltán kommentben azt írta,
(...) a Tamás havi 240 ezer Ft követelt, mert ő úgy gondolja, hogy ez jár neki, mi lemondtunk az ő kérésére egyből a tiszteletdíjról, ő meg benyögi, hogy ő neki kell a pénz, mert egy lukat be kell tömni (...)
Hogy pontosan mi történt, azt egyelőre csak ezekből a posztokból, kommentekből tudjuk kiolvasni, a szereplőket még nem tudtuk elérni. Amint sikerült, frissítjük cikkünk.
Frissítés: Bogdán Zoltán képviselőt elértük telefonon, megerősítette a kommentben írottakat.
Azt mondta, úgy érzi, félre lettek vezetve: a kampányban mellette állt, ez idő alatt nem is volt szó anyagiakról. Amikor pedig megtörtént az eskütétel, az első ülésen előhozták a napirendi pontokat. Az első az volt a polgármester előterjesztésében, hogy a négy képviselő mondjon le a fejenkénti 40 ezer forintnyi tiszteletdíjáról a falu javára, mondván, a falunak tartozásai vannak. Ebbe minden képviselő belement, megszavazták.
Aztán jött a polgármester javadalmazása, ott azonban nem volt ilyen ötlet: 198 ezer forintos fizetést és 30-40 ezer forintnyi kiegészítő pénzt (útiköltség, telefon, stb.) akart magának megszavaztatni. Akkor a képviselők azt javasolták neki,- pláne úgy, hogy az eredeti állását is megtartva, azzal párhuzamosan akarta elvégezni a polgármesteri munkát -, hogy a 198 ezres pénzt ne vegye fel legalább. Ebbe azonban nem volt hajlandó belemenni, és bejelentette, lemond.