Jászberényben öt óráig már majdnem húsz százalékponttal többen voltak szavazni, mint októberben

2019.11.10. 09:22 Módosítva: 2019.11.10. 19:05

Jászberény az októberi önkormányzati választás egyik nagyon izgalmas helyszíne volt, itt ugyanis mindössze 14 szavazattal győzte le a Jobbik színeiben induló összellenzéki jelölt, Budai Lóránt az addig regnáló dr. Szabó Tamást. A fideszes polgármester sikeresen támadta meg a választások eredményét, így Jászberényben is új szavazást tartanak vasárnap. Az összellenzéki és a fideszes jelölt mellett indult még a választáson egy független jelölt, valamint a Mi Hazánk jelöltje is.

Kapcsolódó

Vasárnap 10 településen megismétlik az önkormányzati választást

Jogerős az NVI döntése, többek között Komlón, Jászberényben, Szekszárdon, Nyéstán és Várföldén is szavazás lesz. A jelöltek ugyanazok.

A település azért is különösen érdekes, mert itt rajzolódott ki talán leginkább, hogy a Dúró Dóra és Toroczkai László nevével eladott Mi Hazánk Mozgalom mennyire együtt mozog a Fidesszel.

A megismételt választás előtt a Mi Hazánk polgármesterjelöltje visszalépett arra hivatozva, hogy alkalmatlannak tartja a választást megnyerő Budai Lórántot, de megosztani sem szeretné a jobboldali szavazókat. 

A Mi Hazánk ezután azt mondta, nem működik együtt a Fidesszel, és váratlanul mégis úgy döntött, hogy elindítja a saját jelöltjét.

Kapcsolódó

A Mi Hazánk szerint ők nem is működnek együtt a Fidesszel

Dúró Dóra cáfolta a vádakat. Egyúttal bejelentette, hogy bevezetnék a főállású anyaságot.

Így érkeztünk el a vasárnap megismételt választáshoz, ahol az első részvételi adatok alapján nagyobb a részvétel, mint az októberi választáskor volt ugyanebben az időpontban.

Részvételi adatok november 10. (október 13.):

  • 07:00 - 1,42% (0,94%)
  • 09:00 - 8,72% (7,13%)
  • 11:00 - 21,78% (16,99%)
  • 13:00 - 34,75% (23,85%)
  • 15:00 - 46,89% (31,12%)
  • 17:00 - 56,75% (38,41%) 
  • 18:30 - 60,22% (42,58%)