Pandora, Gabriella
-1 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Beperlik Kövér Lászlót az újságírókat korlátozó rendelkezésekkel kapcsolatban

2019.11.11. 16:28

Alapvetően változott a sajtótudósítás rendje az Országházban, illetve a Képviselői Irodaházban is a parlament 2019-es őszi ülésszakától. Kövér László házelnök új rendelkezése több ponton is szűkítette az újságírók eddig sem nagy mozgásterét.

Szokatlan lépéshez folyamodott az ügyben az azonnali.hu internetes lap:

elhatározták, hogy beperlik az Országgyűlés Hivatalát és Kövér Lászlót.

A lap szerint a szigorítás sérti a Országgyűlés ülésének nyilvánosságát, valamint akadályozza a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit. Igaz, hogy lehet a parlament sajtóirodájától külön engedélyt kérni az olyan helyeken történő felvételkészítésre is, ahol amúgy az új szabály tiltaná, 

de úgy tűnik ez inkább elméleti lehetőség. 

Az Azonnali leadott ugyanis egy engedélykérelmet, amiben azt kérték, hadd forgassanak azokon a helyeken, ahol a szigorítást megelőzően is lehetett, de kérelmüket elutasították azzal az indokkal, hogy csak az érvényben lévő szabályzat alapján biztosíthatnak sajtóbelépőt.

Az Azonnali az Országgyűlés Hivatala mint I. rendű alperes és Kövér László házelnök mint II. rendű alperes ellen is keresetet indított a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon. A perben Schiffer András ügyvéd (mellesleg volt LMP-s parlamenti képviselő) képvisel minket. A keresetben a sajtóirodának az engedélykérelmet elutasító döntéseit támadjuk, amelyek az új házelnöki rendelkezés alapján születtek.

– írja a lap.

Tehát a gyakorlatban nem magát a házelnöki rendelkezést, hanem a sajtóiroda döntését támadják. Azonban indoklásukban  azzal érvelnek, hogy Kövér László rendelkezése ellentétes az Alaptörvény sajtószabadságra vonatkozó részével, valamint az Országgyűlésről szóló törvény azon részének, miszerint „a házelnök nem állapíthat meg olyan rendelkezést, amely az Országgyűlés ülésének nyilvánosságát, a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit kizárná”.

A lap a keresetet hétfőn adta be a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra.