Megszólalt a volt focista, aki állítólag átadta a szexvideókat Borkainak

2019.11.20. 13:14 Módosítva: 2019.11.20. 16:00

Póczik József az a korábbi válogatott futballista, akit sajtóhírek szerint Borkai Zsolt szexvideójával összefüggésben hétfőn előállított a Készenléti Rendőrség. A Nemzeti Sport kedden azt írta, hogy még hónapokkal ezelőtt kereshette meg Borkait, akinek jelezte, hogy kényes videó került a birtokába, amelytől ellenszolgáltatásért cserébe hajlandó megválni. Ebből az üzletből végül nem lett semmi, de a rendőrség elkezdett nyomozni.

Póczik József az ügyvédje társaságában elmondta a 24.hu-nak a saját verzióját, azt állítja, hogy ártatlan, nem zsarolt meg senkit, amivel vádolják, az nem történt meg. Elmondása szerint 2018 júniusában titkosított számról felhívta valaki, akit nem ismert, és a budapesti Novotel szálloda portáján hagytak a nevére egy borítékot, amiről nem mondták el, hogy mi van benne, csak annyit, hogy adja át Borkai Zsoltnak. 

Én ezért a borítékért aztán elmentem, azt felvettem. Azt csak a kocsiban néztem meg, hogy mi van benne. Amit akkor láttam, azon elképedtem. A felvételeket megmutattam a kocsiban ülő utastársamnak, majd Győrbe mentem, és a felvételeket átadtam Borkai Zsoltnak, aki nagyon örült ennek, fülig ért a szája. Hálálkodott. Kérdezte, hogy hálálhatná meg ezt. Én meg mondtam, hogy sehogy. Nem azért csináltam, hogy meghálálja. Átadtam neki a felvételeket, és nem kértem, nem is kaptam értük semmit.

- nyilatkozta Póczik, aki azt mondja, a találkozó után nem maradtak nála felvételek. Arra a kérdésre, hogy miért éppen őt hívták fel, azt felelte, hogy őt sokan ismerik Győrben, azt is tudják, hogy jóban van Borkaival, sportolói pályafutásuk idején közösen edzőtáboroztak is. A többi felmerülő kérdésre, például, hogy tényleg nem tudta, hogy ki küldte a csomagot, és hogy miért ment bele egy ilyen "messziről bűzlő ügybe", a 24.hu cikke szerint Póczik nem válaszolt. 

Póczik József 2016-ban.
Póczik József 2016-ban.
Fotó: Illyés Tibor / MTI

A korábbi sportoló szerint az önkormányzati választások előtt még beszélt Borkaival a felvételekről, de azt nem árulta el, hogy mit. A portál kérdésére azt válaszolta, hogy a videókról nem beszélt egykori csapattársával, Glázer Róbert volt futballistával, nem is adta oda neki a felvételeket, és nem beszélt Glázer Róbert testvérével, Glázer Tímeával, a Demokratikus Koalíció polgármester-jelöltjével sem, aki végül kikapott Borkaitól október 13-án.  

A lap azt írja, hogy Pócziknál hétfő este tartottak házkutatást Győrben, minden adathordozót lefoglaltak, őt pedig Budapestre szállították. A nyomozók feltételezése szerint a volt futballista tízmillió forintot kért a videókért, ezt azonban Póczik tagadja, aki állítása szerint - miután hetek óta terjed róla Győrben a pletyka -, két hete jelentkezett a Nemzeti Nyomozó Irodánál, hogy vallomást tegyen ártatlanságáról, erre azonban nem kerített sort a hatóság. A Magyar Nemzet információi szerint hétfőn nemcsak Póczikot állították elő, hanem két prostituáltként dolgozó nőt is. 

Borkai Zsoltról az önkormányzati választások előtt szivárogtak ki szexvideók, amelyek nyomán újra előkerültek az egykori olimpiai bajnok sportoló, majd fideszes polgármester korrupciógyanús ügyei. Borkai mindezek ellenére megnyerte a polgármester-választást Győrben, de később kizárták a Fideszből, majd végül lemondott. Győrben január 26-én tartanak majd időközi polgármester-választást. 

Arról, hogy kik és milyen motivációval állhatnak a szivárogtatás mögött, ebben a cikkünkben írtunk részletesen. 

Póczik szerdán az ATV kamerája előtt is beszélt a vádakról, azt mondta, borzasztóan szíven ütötte, hogy ilyennel vádolják, és hogy nem követett el ilyen bűncselekményt. Azt mondta, Borkai és az ügyvédje is hazudik, sőt, a Nemzeti Sport is, és beletiportak a méltóságába. Úgy véli, ő csak jóindulatú volt, és segített.

Az ATV-nek úgy mesélte, hogy mikor a győri belga sörözőben odaadta a felvételt Borkainak, az lemerevedett, és szó szerint azt mondta, "hát basszus, ez hogy került ide". Póczik mondta neki, hogy ő nem tudja, ő csak idehozta neki, mire Borkai kérdezte tőle, hogy "mit akarsz, mit kérsz". Póczik azt mondta neki, "ismerlek 30 éve, miért kérnék tőled bármit." Borkai ezután azt mondta neki, a lekötelezettje lett Pócziknak - állítja ő. "66 éves koromban nem fogok nekiállni zsarolni, azt szerintem előbb kellett volna" - fűzte hozzá. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport