Vitézy Dávid védelmébe vette az elektromos rollereket

2019.11.25. 08:13

Nem érzem jogosnak a rollerekkel szemben kialakuló panaszkultúrát: persze, zavaró egy-egy járda közepén hagyott roller, na de vegyük már észre, hogy a járda mellett vagy néha a kellős közepén többtonnás fémdobozok állnak, amit jószerivel ugyanúgy egy ember használ. Lássuk a fától az erdőt!

– mondta a Napinak adott interjújában Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum igazgatója, a BKK egykori vezére. 

Vitézy szerint amúgy is lehetne szabályozni a rollerkérdést. Lisszabont hozta fel példának: „A rollercégek számára elő lehet írni, hogy a bérlés kezdete és vége csak a sarkonként kijelölt virtuális állomásokon lehetséges, és egyből megszűnik a szanaszét elszórt eszközök problémája.”

Vitézy szerint ha a városok felnőnek az új technológiák szabályozásához, a könnyen megosztható, olcsó elektromos eszközök segíthetnek a fenntartható közlekedési rendszer elérésében, szerinte egyáltalán nem menő utálni ezeket és leköpködni vagy Dunába dobálni a rollereket.

Korábban megbüntették az Index újságíróit egy ártatlan videóért, amiben kerékpárúton próbáltuk ki az elektromos rollert, a rendőrség szerint az ugyanis segédmotornak számít, és az autók között kell vele menni. Ki is próbáltuk, hogy milyen szabálykövetően közlekedni: nem veszélytelen

Kapcsolódó
Őrült kísérlet: a rendőrség útmutatása alapján rollereztünk Budapesten

Őrült kísérlet: a rendőrség útmutatása alapján rollereztünk Budapesten

Megbüntették az Indexet, mert kerékpárúton elektromos rollerezett. Ezért kimentünk a csúcsforgalomba, hogy megnézzük, milyen úgy rollerezni, ahogy a rendőrség szeretné. Ezt ne próbálják utánunk!

Módosulhat a KRESZ is az elektromos rollerek miatt, erről itt írtunk bővebben

Kapcsolódó
Változik a KRESZ a száguldozó elektromos rollerek miatt

Változik a KRESZ a száguldozó elektromos rollerek miatt

Révész Máriusz szerint jogos a gyalogosok igénye, hogy az e-rollerek eltűnjenek a járdákról.

Németországban egyébként az elektromos rollereket motoros járműnek tekintik, ezért az idei Oktoberfesten  több mint négyszáz embert kapcsoltak le ittas elektromosroller-vezetés miatt. Az e-rollerek megszaporodó száma az egyik legsúlyosabb közlekedési problémává fajult több nagyvárosban is, pedig  észszerű szabályozás mellett  az autózás káros hatásait is enyhíthetné. Igaz, egyes tanulmányok szerint az e-rolleresek gyaloglásról, kerékpárról és tömegközlekedésről váltanak át rollerre, nem pedig autóról. 

Kapcsolódó
Az e-roller lehet, hogy idegesítő, de az autózás alkonyát is hozhatja

Az e-roller lehet, hogy idegesítő, de az autózás alkonyát is hozhatja

Az elekromos kétkerekű kütyük néha felfordulást okoznak, de okos használattal az emberi léptékű városok és az autómentes közlekedés kialakításában segíthetnek. Nem is kell náluk jobb adatmegosztó.